Megnyílt az ország első magán sürgősségi traumatológiája

Megnyílt Magyarország első 0-24 órás folyamatos sürgősségi ellátást nyújtó magántulajdonú baleseti sebészete, az Ars Medica Lézerklinikán belül. A folyamatosan működő magán baleseti sebészet hiánypótló intézmény a fővárosban, amely a könnyű és közepesen súlyos, elsősorban végtagi sérülést elszenvedőknek nyújt azonnali orvosi segítséget.

Az első privát baleseti ügyelet a budapesti belvárosban, a Petőfi Sándor utcában kezdte meg működését. Az új szolgáltatás elsősorban azok számára nyújt várakozási idő nélküli ellátást, akik, csonttörést , rándulást, húzódást, ficamot, ín- vagy szalagszakadást, vágott, horzsolt sebeket, kisebb égési sérüléseket szenvedtek el. A sürgősségi ügyelet az állami ellátás alternatíváját kínálja a betegeknek, akik így a lehető leggyorsabban professzionális kezelésben részesülhetnek.

„A baleseti osztályok – érthető módon – elsősorban azokra az esetekre koncentrálnak, ahol az emberi élet forog veszélyben. Egy-egy töréssel, vagy rándulással több órára is nyúlhat a várakozás, különösen, ha éjszaka, vagy hétvégén történik a baleset. Munkaidőn kívül és ünnepnapokon csak néhány fővárosi intézményhez fordulhatnak a páciensek, ezek ennél fogva túlterheltek. Sajnos a balesetek nem alkalmazkodnak a naptárhoz, sőt, a legtöbb nyári baleset pont a hétvégén történik” – mondta Dr. Dömötör Gábor, az Ars Medica Lézerklinika alapítója.

Megnyílt Magyarország első 0-24 órás folyamatos sürgősségi ellátást nyújtó magántulajdonú baleseti sebészete (Képünk illusztáció.)

A szervezet stabil vázát a csontrendszer alkotja. A csontok élő csontszövetből és a bennük lerakódott szervetlen állományból, jórészt kalciumsókból állnak. A csontok többféleképpen is eltörhetnek. Részletek!

Az újonnan létesített traumatológián telefonos bejelentkezés alapján fogadják a betegeket. Erre – a magánklinika közleménye szerint – egyrészt azért van szükség, hogy az ügyeletes orvos meggyőződjön róla, hogy a páciensnek nincs olyan koponya-, vagy mellkasi sérülése, belső vérzése , amely megakadályozná az ellátást, másrészt, hogy az orvosi stáb már az érkezés előtt felkészülhessen a sérült ellátására. Igény esetén gondoskodnak a beteg a klinikára, majd az ellátás után otthonába való eljutásáról.

Az első magánkézben lévő traumatológia neves szakemberek segítségével működik, a tizenkét fős orvosi stáb a főváros vezető traumatológiai osztályainak elismert szakorvosaiból áll. Szakmai vezető főorvos a traumatológiában 20 éve tevékenykedő Dr. Lendvai Ferenc.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +11 °C

Napos idő várható a kevés fátyol-, illetve a keleten képződő gomolyfelhők mellett, legfeljebb az északkeleti határszélre sodródhat be egy-egy gyenge csapadékgóc. A délire forduló szelet kísérhetik a nyugati harmadban élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között várható. Késő estére 16 és 22 fok közé csökken a hőmérséklet. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?