Megállítható a máj öregedése

Egy vasárnap közzétett úttörő tanulmányból kiderült, hogy kutatóknak sikerült gátolni az egerek májának öregedési folyamatát azáltal, hogy leállították a szerv sejtjeiben a káros fehérjék felgyülemlését.

Májzsugor Ez az első alkalom, hogy az életkorral összefüggő, fehérjefelgyülemlés okozta leromlást sikerült megállítani egy élő állat egész szervében. A tanulmány eredményei lehetővé tehetik a késői életszakaszban gyakran fellépő életveszélyes májbetegségek kezelésének kifejlesztését. A felfedezés még egy, az élettartam meghosszabbítását célzó készítmény kifejlesztéséhez is hozzájárulhat.

A kísérletek során a 22-26 hónapos (emberi életkorban ez 80 évesnek felel meg), genetikailag módosított egerek mája ugyanolyan hatékonyan tisztította a vért, mint a negyedannyi idős egereké. Ezzel szemben a kontroll csoport normál egereinek mája romlani kezdett.

A sejtekben felfedezett tisztító mechanizmus helyreállításának előnyei jóval túlmutatnak egyetlen testszerven - nyilatkozta Ana Maria Cuervo, a tanulmány egyik vezető szerzője, a New York-i Yeshiva Egyetem Albert Einstein orvosi karának kutatója.

Parkinson-kór"Kutatási eredményeink különösen relevánsak az olyan neurodegeneratív betegségek szempontjából, mint a Parkison-kór és az Alzheimer-kór. E betegségek közül sokat a "rosszul viselkedő" vagy sérült fehérjék okozzák, melyek felgyűlnek a neuronokban. A fehérje tisztítás ilyen jellegű leromlásának megakadályozásával hosszú ideig tünetmentessé tehetjük ezeket az embereket."

Ha a szervezet a sejteken belül lévő sejthulladék eltávolításának képességét több szövetben is javítani lehetne, az élettartamot is meg lehetne hosszabbítani.

A tanulmány jelentős előrelépést tett az öregedés-kutatás területén tapasztalható éles vita megoldása felé. A brit Nature Medicine online folyóiratban közzétett kutatás kimutatta, hogy a sérült fehérjék eltávolítására való képesség hiánya a biológiai végjátékra jellemző csökkent funkciók oka, nem pedig következménye. Cuervo kísérletei legalább egy módszert is megmutat, amellyel ezeket a funkciókat helyre lehet állítani.

Az egészséges szervezetekben a sejten belüli felügyeleti rendszer, az úgynevezett chaperon-mediált autofágia (CMA) behatárolja, megemészti és elpusztítja a sérült proteineket. A specializált molekulák, a chaperonok, elszállítják a káros anyagot a sejten belül a membránnal határolt enzimhólyagocskákhoz, az úgynevezett lizoszómákhoz. Amint a szállítmányt "dokkolták", a receptor molekula átviszi a fehérjét a hólyagocskába, ahol gyorsan megemésztődik.

Az életkor előrehaladtával ezek a receptorok egyre rosszabbul működnek, melynek következtében hibás fehérjék gyűlnek fel, melyek - a májban - összefüggésbe hozhatók az inzulin-rezisztenciával valamint a cukor, a zsírok vagy az alkohol feldolgozásának képtelenségével.

A sejt tisztító mechanizmusának ugyanez a leromlása a máj képességét is csökkentheti arra, hogy a gyógyszerek mérgező felgyülemlését eltávolítsa, ami késői életkorban a sok gyógyszer szedése következtében gyakran előfordul.

A genetikailag módosított egerekben Cuervo azzal ellensúlyozta a receptorok vesztését az állatokban, hogy extra másolatokat juttatott be. "Ez elegendő volt ahhoz, hogy tisztán tartsa a májat, és bebizonyította, hogy ha tisztán tartjuk a sejtjeinket, jobban működnek".

A génmanipuláció emberek esetében nem járható út. Cuervo azonban azt állítja, eredményei valószínűleg olyan kutatásokat fog megindítani, melyek a kísérlet eredményeit utánzó gyógyszerek kifejlesztésére irányulnak, és a hatást másfajta szövetekre is kiterjesztik.

"Most, hogy már tudjuk, a hiba helyreállítása elég a rendszer "fiatalságának" visszaállításához, elkezdjük vizsgálni a vegyületeket. Az általunk tapasztalt hihetetlen előrelépés tükrében úgy vélem, más rendszerek helyreállítása hasonló hatással fog járni."

Az is lehetséges, hogy ugyanez a fajta "sejttisztítás" az étrend segítségével is elérhető. A kutatók az elmúlt évtizedben kimutatták, hogy a korlátozott kalóriabevitel az állatokban, köztük az emlősökben is, jelentős mértékben növeli az élettartamot.

Egyelőre még nem publikált kutatásában Cuervo arra az eredményre jutott, hogy a kalóriakorlátozás megelőzi az öregedéssel összefüggő CMA-romlást. "Az ideális beavatkozás a jövőben szerintem a megfelelőbb étrend, nem pedig egy pirula lenne" - nyilatkozta a kutató.

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, a gomolyfelhők erősen felhős időszakokat is okoznak. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél veszít erejéből, de még többfelé lesz élénk.Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!