Madárinfluenza elleni védőoltásokat kapnak egészségügyi dolgozók

Körülbelül 6400 embert olt be jövő márciusig a japán egészségügyi minisztérium, és ezt a programot körülbelül 10 millió emberre, többek között rendőrökre és katonatisztekre, szeretné kiterjeszteni.

Japánban 20 millió ember számára elegendő vakcina áll rendelkezésre a járvány megelőzésére.

Egy magát felfedni nem akaró tisztviselő szerint a kormány először önkénteseket oltatna be, hogy tanulmányozhassa az oltás hatásosságát és mellékhatásait.

2003. vége óta a H5N1 vírus 230 embert ölt meg világszerte. Szakértők attól tartanak, hogy a vírus, mely eddig közvetlenül a csirkékről terjedt át az emberekre, esetleg úgy mutálódik, hogy emberről-emberre is terjedhet. Ez világméretű járványt okozna.

Yoichi Masuzoe egészségügyi miniszter kedden azt javasolta, hogy a kormány felhalmozott oltóanyag készletével oltsák be a kórházi alkalmazottakat és karanténban dolgozókat, határőröket és bevándorlási ügyintézőket. A tervet a kormány által kijelölt szakértői bizottság támogatta.

"Ha jó eredményeket kapunk a vakcina hatékonysága és biztonságossága tekintetében, akkor további 10 millió embert oltanánk be, egészségügyi alkalmazottakat, és más kulcsfontosságú szektorban dolgozókat" - nyilatkozta Masuzoe.

A minisztérium ezen felül olyan terveket is jóváhagyott, hogy növeljék az oltóanyag-készletet, illetve hogy másfél évről fél évre csökkentsék egy hatékony védőoltás előállítási idejét. 2007. elején több alkalommal is felbukkant a madárinfluenza Japánban, ami miatt a hatóságok több tízezer csirkét voltak kénytelenek levágni. A járványok emberáldozatot nem követeltek.

Copyright AFP, [2008] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +4 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!