Lemondott az ajkai kórház igazgatója

A helyiek szerint döntésében az egészségügyi dolgozók bérrendezése is közre játszhat.

Azonnali hatállyal visszaadta főigazgatói megbízatását dr. Nagy Zoltán, az ajkai Magyar Imre kórház főigazgatója – értesült az Ajkai Szó.

„A hír igaz. A felmondásomat azonnali hatállyal nyújtottam be indoklás nélkül egyéni elhatározás alapján” – mondta el a portálnak a lemondott főigazgató, aki orvosként továbbra is ellátja majd a feladatait.

Az Ajkai Szó kifejti: bár a kormány minden lehetséges fórumon napirenden tartja, hogy az egészségügyi dolgozók béremelése folyamatos, ugyanakkor a pótlékok megvonása miatt többen nemhogy béremelést nem kaptak, de kevesebb lett a fizetésük. A béremelésre (nem) fordított összeg a valóságban nagyságrenddel kisebb, mint amekkorára duzzadt már a kórházak adósságállománya” – írják. Egyúttal megjegyzik: a városban több százan érzik úgy, hogy a kormány az egzisztenciájukkal játszik, és mindezek miatt egészen más megvilágítást nyer a főigazgató lemondásáról szóló hír is.

Kiemelt fotó: Szigetváry Zsolt, MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra