Így csillapíthatjuk a lázat otthon

Számos otthoni módszerrel csillapíthatjuk a lázat. Ugyanakkor nem ajánlott túl hamar elkezdeni, mivel a láz segíti a betegség legyőzését.

A láz nem betegség, hanem tünet, és nem is feltétlenül rossz dolog. Rövid ideig jó hatásai is lehetnek: a kórokozók egy része elpusztul általa, a fehérvérsejtek pedig gyorsabban szaporodnak, hogy legyőzzék a betegséget. Ezért általában nem ajánlott az azonnali lázcsillapítás.

Azzal kapcsolatban, hogy mikor kell, ha kell egyáltalán lázat csillapítani, sok ellentmondásos információ kering. Korábbi cikkünkben három orvos segítségével jártuk körbe a kérdést.

A Medical News Today ajánlása szerint egészséges felnőttek esetén az alábbi módokon ajánlott lázat csillapítani:

  • Bőséges folyadékfogyasztással ellensúlyozni a láz miatt veszített folyadékot, ezzel megakadályozva a kiszáradást. 
  • Minél több pihenésre van szüksége a szervezetnek, hogy legyőzze a betegséget. 
  • Jéghideg fürdő helyett inkább langyos vízben érdemes fürdeni, hogy a testhőmérséklet csökkenjen. Ez segíthet a fáradt izmok lenyugtatásában is. 
  • Vény nélkül kapható lázcsillapítókat (például ibuprofent, paracetamolt vagy naproxent) is be lehet venni. 
  • Mivel a láz miatt az egyik pillanatban fázunk, a másikban melegünk van, ezért érdemes több réteg ruhát felvenni, amiket gyorsan le- vagy visszavehetünk, az igényeinknek megfelelően.
lázcsillapítás
Azonnal nem ajánlott a lázcsillapítás. Fotó: Getty Images

Egészséges csecsemők és kisgyerekek esetén is hasonló módszerek segíthetnek:

  • A gyerekeknek is több folyadékra van szükségük, de több víz ivására nehéz lehet rávenni őket. Érdemes lehet adni még például meleg húslevessel, jégkrémekkel vagy sűrített gyümölcslével. 
  • A kicsiknek is ki kell pihenniük a betegséget, de ha már valamivel jobban vannak, nehéz rávenni őket, hogy maradjanak ágyban. Ezt például meseolvasással próbálhatjuk meg elérni. 
  • A gyerekek valószínűleg nem értékelik a fürdést, ha betegek. Egy másik lehetőség, hogy meleg kendőt teszünk a homlokukra, ami segíthet csillapítani a lázat. 
  • A gyerekek is kaphatnak vény nélkül kapható fájdalom- és lázcsillapítókat, azonban nem mindegyik fajtát. Ezzel kapcsolatban mindenképpen beszéljünk először a gyermekorvossal!

Mikor kell orvoshoz fordulni?

A láz kezelése tehát nagyban függ a beteg korától és egészségi állapotától is. A túl magas láz számos szövődménnyel járhat, elsősorban a kisgyermekek, az idősek, és a legyengült immunrendszerűek esetében - írja a Healthline.

  • Felnőtteknek lázzal és egyéb tünetekkel, például merev nyakkal, erős fájdalommal (a test bármely részén) vagy légszomjjal azonnal orvoshoz kell fordulniuk. Hasonlóképpen, ha valakinek a láza 39,4°C fölé emelkedik, vagy nem reagál az otthoni kezelésre, akkor is érdemes szakember segítségét kérni. 
  • A 3 hónaposnál fiatalabb csecsemőket 38 fokos vagy annál magasabb láz esetén orvosnak kell megvizsgálnia. Akkor is orvoshoz kell fordulni, ha egyéb tünetek nem jelentkeznek náluk. 
  • A 3-6 hónapos babák 38,9°C alatti láz esetén nem feltétlenül szorulnak orvosi kezelésre. Ha a csecsemőnek egyéb tünetei vannak, vagy a láza 38,9°C fölé emelkedik, kérjünk orvosi segítséget
  • Akinek legyengült az immunrendszere például HIV-fertőzés, rák vagy valamilyen autoimmun betegség miatt, azonnal forduljon orvoshoz, ha lázas lesz. A láz mögött gyakran fertőzés áll, ami gyorsan tovább terjedhet a szervezetben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.