Láthatja a patikus, mit váltottunk ki

Egy törvénymódosítás értelmében a gyógyszerész ezentúl láthatja a betegek elmúlt egy évben történt gyógyszerkiváltásait, ha a páciens ezt nem tiltja meg.

Hétfőtől változik az egészségügyi adatvédelmi törvény a betegek gyógyszerellátás biztonságának javítása érdekében. Ennek értelmében a gyógyszerész - amennyiben ezt a beteg nem tiltotta meg, illetve ha a beteg a gyógyszereket maga részére váltja ki a gyógyszertárban - a gyógyszerkiadás során megismerheti a beteg korábbi egy évre vonatkozó vényköteles gyógyszerelési adatait, azaz a kiváltott gyógyszer nevét, mennyiségét, idejét. Ugyanakkor a szexuális úton terjedő betegségek, illetve a mentális és viselkedészavarok kezelésére szolgáló gyógyszerekre vonatkozóan a gyógyszerész nem jogosult az adatok megtekintésére - áll az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleményében.

Ismert, hogy a betegek által szedett gyógyszerek nem megfelelő alkalmazása, és egyre több gyógyszer párhuzamos szedése komoly tényező a gyógyszerekkel kapcsolatos nem kívánatos hatások számának emelkedésében. A krónikus betegek esetében jelentős azoknak az aránya, akik nem megfelelő ideig, mennyiségben alkalmazzák a gyógyszereket. A Semmelweis Tervben megfogalmazott szakmai koncepció kiemeli a gyógyszeres terápia eredményességének, biztonságosságának, időbeliségének javítását, melyben a gyógyszerész a beteggel való közvetlen kapcsolata miatt központi szerepet játszik.

Ez év januárjától lépett életbe az a rendeletmódosítás, mely az alapszintű gyógyszerészi gondozáshoz kapcsolódó gyógyszerbiztonsági ellenőrzés elemeit - többek között egyes gyógyszerek közötti káros hatások (interakciók), azonos hatóanyagú gyógyszerek együttes szedéséből eredő kockázatok feltárását, beteg-együttműködés javítását - is tartalmazza. A szabályozás segíti a gyógyszerészt a generikus helyettesítésben, a beteg által szedett megfelelő gyógyszer kiválasztásában, a párhuzamos gyógyszerkiváltások, gyógyszerkölcsönhatások felderítésében, illetve a mellékhatások azonosításában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.