Kutatás-fejlesztés egyetem és gyógyszergyár összefogásával

Összefogott az egyik legnevesebb hazai egyetem és az egyik legnagyobb gyógyszergyár, hogy hosszú távú, stratégiai együttműködés keretében segítsék és támogassák a kutatás-fejlesztést, az innovációt és a versenyképes munkaerő képzését.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara és a sanofi-aventis/Chinoin múlt héten írta alá az együttműködési megállapodást. A gyógyszergyár szakemberei elsősorban közös konzultációkkal, szakmai tanácsadással, az oktatásban való részvétellel, speciális kurzusokkal és gyakorlati helyek biztosításával támogatják az egyetemi hallgatókat. A diákok így folyamatosan értesülhetnek a gyógyszerkémiai módszerekről, innovatív fejlesztésekről; segítséget kaphatnak a diploma- és doktori munkák elkészítéséhez is. A gyógyszergyár emellett támogatja az ELTE és a Semmelweis Egyetem Szenátusai által elfogadott "Gyógyszerkutató" mesterszak (MSc) létesítését is. Az egyetem kutatói és szakemberei pedig közreműködhetnek majd a gyógyszercég tudományos projektjeiben.

A tudományos és a vállalati szféra szervezettebb összekapcsolása megteremti a lehetőséget arra, hogy a friss diplomás fiatalok versenyképesebbek, sikeresebbek legyenek a munkaerőpiacon. Az együttműködést Frédéric Ollier, a vállalat vezérigazgatója és Dr. Hudecz Ferenc, az ELTE rektora írta alá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő várható országszerte időszakos (saras) esővel, de az Északi-középhegységben kezdetben még előfordulhat néhol ónos eső, fagyott eső. Estére dél felől nagyobb területen szűnik a csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleties, illetve délies szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, délebbre többnyire 7 és 12 fok között valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.