Sokan abban reménykedtek, hogy a korábbi járványok tapasztalatai segítenek megérteni az új koronavírust, és ezen ismeretek birtokában hatékony stratégiát alkothatunk a COVID-19 járvány megállítására. A fekete himlő (amelyet a Poxvirus variolae nevű vírus okoz) az emberiség egyik fő ellensége volt évszázadokon át, és legyőzése a vírusok elleni védekezés egyik legnagyobb diadala. De mit menthetünk át a SARS-CoV-2 elleni védekezésbe a fekete himlő (más néven variola) elleni harcból és a legyőzéséből?
A fekete himlő szívós betegség, amely a 18. században még az egész világon általánosan elterjedt volt. A magyar Himnusz költője, Kölcsey Ferenc is himlőfertőzésben veszítette el a fél szemét. Akkor kezdődött meg a kór visszaszorulása, amikor egy Edward Jenner nevű brit orvos 1796-ban felfedezte, hogy a tehénhimlő okozta enyhe fertőzés védettséget ad ellene. Ezután indult meg a széleskörű hatékony vakcinázás, amely a 19-ik században jelentős eredményeket ért el. Az oltótollal a felkarra beadott karcolásra (a ma már egyáltalán nem használatos skarifikációs oltásra ) Magyarországon is sokan emlékezhetnek, és viselik heges nyomát. A himlők azonban még a nyugati világban is sokfelé fennmaradt a 20-ik században is. A fekete himlő elleni oltás jelentőségét jól mutatja, hogy a vakcina szót is neki köszönhetjük, hiszen a latin vacca, azaz tehén kifejezés áll mögötte.
A fekete himlő csak lassan változott
A fekete himlő bármilyen félelmetes is volt, a legyőzésére mégis megvolt a viszonylag egyszerű lehetőség néhány sajátos tulajdonsága miatt. Az egyik, hogy ez egy nagyon stabil, nagyon lassan változó vírus. A másik, hogy addig nem fertőz, amíg a betegség ki nem fejlődik. Ez egyrészt lehetővé tette a betegség és a kórokozó gondos tanulmányozását és igen hatékony oltóanyag előállítását, illetve olyan oltási stratégia kialakítását, amely teljesen eltörölhette a fekete himlőt Föld színéről. Egyrészt a fertőzött, de még nem fertőző betegeket el tudták különíteni, másrészt végrehajthatták az úgynevezett körvakcinázást. Azaz, ha egy közösségben az emberek legyőzték a betegséget, akkor minden kapcsolatukat megkeresték és beoltották, hogy megakadályozzák a betegség továbbterjedését. Az utolsó himlőkitörés 1977-ben volt Szomáliában, 1980 májusában pedig az Egészségügyi Világkongresszuson bejelentették, hogy a betegséget hivatalosan felszámolták.
A fekete himlő nagyon különbözik a SARS-CoV-2-től, amely a jelenlegi COVID-19 járványt okozza. A vírusok másik osztályába tartoznak. A variola genom kettős szálú DNS-ből áll, amely stabilabb és pontosabban másolódik, amikor a vírus replikálódik, mint az egyszálú RNS genomok, amilyet például a SARS-CoV-2 használ. Emiatt a himlő genetikai változása, azaz a variola genom evolúciós sebessége legalább 15-szer lassúbb, mint a SARS-CoV-2-é. De a variola kölcsönhatása az emberekkel évezredekre tekint vissza, így a vírus evolúciós történetének rekonstruálásával a tudósok infromációkat kaphatnak arról, hogy a kórokozók hogyan fejlődhetnek.
A fennmaradt vírustörzsek DNS-szekvenciáinak segítségével a tudósok genetikai családfákat állíthatnak fel olyan kismértékű változások, mutációk elemzésével, amelyek a génekben felhalmozódtak, miközben a vírusok az emberi populációban keringtek. E tanulmányok azt mutatják, hogy a 20. századi variola törzsek, két csoportra oszthatók. Az egyik Nyugat-Afrikából és Dél-Amerikából gyűjtött mintákból áll - ez az összefüggés valószínűleg a 18. századi rabszolgakereskedelemnek köszönhető -, a másik pedig a világ többi részéről gyűjtött mintákból áll. A tudósok kimutatták, hogy a variola törzsek változásának üteme évente egy vagy két mutáció - írta a Coversation magazinban megjelent cikkében Patricia L. Foster, az Indiana Egyetem biológia professzora.
Kevés hasonlóság a himlő és a COVID-19 között
Az is nyilvánvaló, hogy a fekete himlő és a SARS-CoV-2 vírusok nem csak a felépítésükben különböznek jelentősen, de az általuk okozott betegségek is nagyon eltérnek egymástól, így a himlő felszámolására alkalmazott technikák nem igazán hasznosak a COVID-19 pandémiája ellen.
A variola rendkívül halálos. A fő formájával megfertőzött emberek 30 százaléka meghal, de a túlélők tartós immunitást szereznek. Ezzel szemben a legjobb becslések szerint a COVID-19 halálozási aránya 1 százalék körüli, és nincs rá bizonyíték, hogy a fertőzés tartós immunitást eredményez-e. A himlővel fertőzött emberek addig nem terjesztik a kórt, amíg a tünetek meg nem jelennek, amíg annyira betegek nem lesznek, hogy ágyba kerülnek. Ezzel szemben a COVID-19-et terjeszthetik olyan fertőzöttek, akiknek nincsenek tüneteik . Egy közösségen belül a COVID-19 tünetmentes terjedése az esetek több mint 40 százalékát teheti ki.
A történeti adatok azt mutatják, hogy kevésbé virulens himlőtörzsek is megjelentek különböző időpontokban, amelyek közül néhány túlélte a 20. századot. Egy erősen virulens kórokozó idővel elveszítheti az életképességét, ha a gazdaszervezetet túl gyorsan elpusztítja, vagy az immunrendszer győz túl gyorsan, hiszen mindkettő korlátozza a terjedési sebességét. Mivel a COVID-19-et mind tünetmentes, mind tüneteket produkáló emberek terjesztik, kevés előnyt jelentene a SARS-CoV-2 számára a kevésbé virulens fejlődés. Emellett az esetek megfigyelése és elszigetelése, amely a himlőnél annyira sikeres volt, kevésbé valószínű, hogy a COVID-19-en is működni fog. Ezért a legjobb reményünk, hogy egy hatékony oltás megállítja a COVID-19 világjárványt, és e tekintetben végül ugyanúgy győzünk, ahogy a himlő ellen.
