Koleszterin? Cukor? Nyomás!

Vércukorszintjét, vérnyomását, koleszterinszintjét méretheti meg bárki május 15-én és 16-án Budapesten a Mammut II-ben. Csütörtökön délután 2 és 6 óra között a vérzsírszintet és a vérnyomást, másnap ugyanebben az időben a vércukorszintet és a vérnyomást lehet ellenőriztetni.

Az ingyenes egészségügyi szűréseket az Egy csepp figyelem Alapítvány szervezi. Az Erős Antónia által létrehozott szervezet a cukorbetegség és más krónikus betegségek megelőzéséért küzd évek óta, és ezekben a hetekben számos helyszínen tart ingyenes szűrővizsgálatokat, valamint hasznos tanácsokat ad a több millió embert érintő problémákkal kapcsolatban.

CukorbetegségA cukorbetegség, a magas vérnyomás, illetve koleszterinszint nem fáj, de szövődményeik életveszélyesek lehetnek. Mindhárom betegség érszűkülethez, majd infarktushoz, agyvérzéshez, végtag amputációhoz vezethet, ha nem ismerik fel időben, vagy nem kezelik megfelelően. Éppen ezért ajánlatos évente legalább egyszer, negyven év fölött akár többször is ellenőriztetni az értékeket akár a narancssárga felkiáltójeles patikák valamelyikében, amelyekben az Egy csepp figyelem Alapítvány indított szűrési programokat, vagy az Alapítvány ingyenes szűrésein. Ha valakinél magasabb az érték a kívánatosnál, akkor a szakemberek azt javasolják, hogy menjen el a háziorvosához, aki további vizsgálatokat végezhet el.

Az Egy csepp figyelem Alapítvány az elmúlt években több mint százezer embernek tette lehetővé, hogy megméresse vércukorszintjét, több száz középiskolának adományozott vércukormérőt, és folyamatosan szervez felvilágosító kampányokat. Munkájukba bárki bekapcsolódhat azzal, hogy felajánlja adója 1 százalékát, és ezzel támogatja a cukorbetegség ügyét, és a megelőző munkát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +4 °C

Némileg - elsősorban keleten - csökken a felhőzet, de sokfelé marad a felhős idő. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél kevés helyen élénkülhet meg.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7 fok között várható, de a kevésbé felhős tájakon gyenge fagy is lehet. Az ország nagy részén nem vonul át markáns front,

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Felismered, melyik állat orrát látod a képeken? Nem is olyan egyszerű, mint hinnéd Szerinted elég egy állat orrát látnod ahhoz, hogy megmondd, milyen faj szerepel a képen? Most letesztelheted magadat legújabb állatfelismerő játékunkban!
kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!