Kiáll a rokkantak mellett az Ab

A rokkantsági ellátások felülvizsgálatakor érdemben kell vizsgálni a rokkant állapotának megváltozását - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) pénteken közzétett határozatában.

Az állapota csak rosszabb lett, mégis 91 ezerről 41 ezer forintra csökkent a rokkantsági nyugdíja. Részletek itt.

Az alapügy felperese 2011 végéig rokkantsági nyugdíjban részesült. Az új szabályozásnak megfelelően lefolytatott felülvizsgálat azonban megállapította, hogy javult az állapota, ezért ellátásának összege korábbi rokkantsági nyugdíjának kevesebb mint a felére csökkent. Az érintett az erről szóló társadalombiztosítási határozatot bíróságon támadta meg. Végül az ügy a Kúriára került, amely kezdeményezte az Ab-n a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvény nemzetközi szerződésbe - a strasbourgi bíróság ítélkezésének alapjául szolgáló Emberi Jogok Európai Egyezményébe - ütközésének vizsgálatát.

Nem egyértelmű a törvény

A vitatott törvény szerint a rokkantsági ellátások összege a 2012. január 1-je előtt folyósított rokkantsági nyugdíjak összegéhez képest kizárólag akkor csökkenthető, ha az ellátásra jogosult személy állapotában javulás következett be. A szabályozás azonban nem határozza meg az állapotjavulás fogalmát.

Az Ab szerint is jogellenesen csökkentették a rokkantsági nyugdíjakat
Az Ab szerint is jogellenesen csökkentették a rokkantsági nyugdíjakat

Az Ab rámutatott: az egyes ellátásra jogosultak által viselt teher aránytalan és így Magyarország vállalt nemzetközi kötelezettségeivel ellentétes, ha az ellátás csökkentésére kizárólag a jogi keretek átalakításából következően, az egészségi állapot meghatározására használt százalékos értékek változása miatt kerül sor. Az Ab ezért alkotmányos követelményként rögzítette, hogy állapotjavulás alatt nem egyszerűen a jogalkotó által meghatározott és bármikor megváltoztatható százalékos mértéket, hanem az egyén élethelyzetét érdemben meghatározó tényleges fizikai állapot kedvező változását kell érteni. Ennek vizsgálata pedig minden esetben az eljáró hatóságok, illetőleg bíróságok kötelezettsége.

Az Ab megállapította, hogy a Magyarország által vállalt nemzetközi kötelezettségek egyikéből sem vezethető le egy meghatározott összegű ellátásra való alanyi jogosultság, ezért a rokkantsági ellátás összegét megállapító rendelkezés önmagában nem lehet ellentétes Magyarország nemzetközi kötelezettségeivel, így az Emberi Jogok Európai Egyezményével sem, ezért az Ab az indítványt elutasította. Hivatalból eljárva azonban a testület azt is megállapította, hogy a kötelező felülvizsgálat után a rokkantsági ellátás összege a korábbi rokkantsági nyugdíjhoz képest jelentősen, adott esetben akár 50 százalékot is meghaladó mértékben csökkenhet.

Mulasztás történt

Az Ab kimondta: az Országgyűlés elmulasztotta nemzetközi szerződésből származó jogalkotói feladatát azzal, hogy nem alkotott olyan szabályokat, amelyek lehetővé tennék az ellátás összegének meghatározásakor a tényleges fizikai állapotjavulás mértékének, illetőleg a 2012. január 1. napját megelőzően megállapított rokkantsági nyugdíj összegének figyelembevételét. Az Ab ezért felhívta az Országgyűlést, hogy ezzel összefüggő jogalkotói feladatának 2019. március 31-éig tegyen eleget.

A határozathoz a 15 tagú testületből hat alkotmánybíró - Dienes-Oehm Egon, Juhász Imre, Pokol Béla, Salamon László, Szívós Mária és Varga Zs. András - fűzött különvéleményt. A határozat teljes szövege az Ab honlapján olvasható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Miután a reggeli órákban a déli és keleti tájakat is elhagyja a front felhőzete, általában legalább többórás napsütésre lehet számítani felhőátvonulásokkal. Futó záporok legnagyobb eséllyel az északkeleti harmadban fordulhatnak elő, néhány helyen zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharossá is fokozódhat.A hőmérséklet csúcsértéke 18 és 24 fok között várható. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!