Ki a szabadba a rövidlátás ellen

(MTI) - A szülő, aki attól tart, hogy gyermekének szemüveget kell viselnie, ha elkezd iskolába járni, küldje csemetéjét minél gyakrabban játszani a szabadba. Az ausztráliai Sydney Miopia Study kutatói kimutatták ugyanis, hogy ezzel megelőzhető a baj.

A témában folytatott eddigi legszélesebb körű felmérés, amelyben 1765 hatéves és 2367 tizenkét éves gyerek szemét vizsgálták meg, bizonyította, hogy minél több időt tölt a gyerek a szabadban, annál kisebb a kockázat, hogy rövidlátó lesz. Nem érdekes, hogy szaladgál, valami sportot űz, vagy piknikel, a lényeg, hogy a szabadban legyen és nem elsősorban azért, hogy akkor kevesebb időt tölt tv-nézéssel, vagy olvasással, hanem azért, mert a szem pihen, amikor a végtelenre, vagy legalább hat méter távolságra fókuszál. Az a természetes fény számít, amely stimulálja a retinát, amely így több dopamint bocsát ki, ami viszont gátolja a rövidlátásra jellemző szemgolyó-megnyúlást. Ha ehhez még zöld szín is járul, annál jobb, mivel az ember eredetileg az erdőben való élethez adaptálódott.

Ezenkívül természetesen ügyelni kell arra, hogy a gyerek a szobában is megfelelő fény mellett tanuljon, 5-10 percenként pihentesse a szemét azzal, hogy kinéz az ablakon, mert nem tesz jót a szemnek, ha hosszú ideig néhánycentiméteres távolságra néz. Közeli dologra fókuszálva egy szemizmot használunk, amelyet nem szabad túledzeni, mert akkor ugyan a közellátás bajnokai leszünk, de messzire rosszul látunk.

Mindezek mellett azonban a géneknek és a testtartásnak is van szerepe a rövidlátás megakadályozásában - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.

(MTI-Panoráma)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +4 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!