Keveset keresnek felnőttként a koraszülöttek

A koraszülöttség nem várt késői következményekkel jár, derül ki a New England Journal of Medicine júliusi számából. Az egészségügyi problémákon túl az iskolázottságban, sőt a jövedelemben is megmutatkozik az idő előtti világrajövetel, még akkor is, ha nincs maradandó mozgáskorlátozottság.

MagzatfejlődésNorvég kutatók 900 ezer 1967-83. között ismert fejlődési rendellenesség nélkül született csecsemő adatait vizsgálták meg, és vették fel a kapcsolatot a most már felnőtt emberekkel. Közülük 1822-en a 23. és 27. terhességi hét között, 2805-en a 28-30. hét között, 7424-en a 31-33. hét közt és valamivel kevesebb mint 33 ezren a 34-36. hét közt születtek. A többiek a 37. hét után jöttek a világra, innentől már nem számít koraszülöttnek az újszülött. (A terhesség teljes időtartama 40 hét.)

Az időre születettek esetében a cerebralis paresis (központi idegrendszeri károsodás) rizikója 0,1 százalék, míg a legfiatalabb koraszülötteknél 9,1 százalék volt. A mentális retardáltak aránya az előbbi csoportban 0,4 százalék, utóbbiaknál 4,4 százalék volt. Az időre születettek csoportjában 1,7 százaléknyian kaptak rokkantsági nyugdíjat, ugyanez a szám a 23-27. hét közt született koraszülöttek esetében 10,6 százalék volt. A felnőttként maradandó rokkantság nélkül élő legfiatalabb koraszülöttek 10 százalékkal kisebb valószínűséggel fejezték be a középiskolát, 20 százalékkal főiskolát, 20 százalékkal kevesebb esélyük volt a magasabb jövedelemre, 20 százalékkal valószínűbben részesültek szociális juttatásokban és 20 százalékkal kevesebb esélyük volt a szülővé válásra, mint az időre születetteknek. A munkanélküliség és a bűnözés nem függött össze a születés körülményeivel.

A legtöbb koraszülött gyermek azonban, aki rokkantság nélkül nő fel, képes elvégezni a főiskolát, jó állást szerez, és normális életet élhet felnőttként, hangsúlyozta Dr. Dag Moster, a Haukelandi Egyetemi Kórház neonatológusa, a közlemény vezető szerzője. Fontos, hogy szülők folyamatosan egyengessék koraszülött gyermekük sorsát, onnantól kezdve, hogy a gyermek kijött a koraszülött intenzív osztályról.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. A gomolyok napközben össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!