Jótékonysági filmvetítés mozgássérült gyerekek javára

A Mozgásjavító Iskola és Szakközépiskola kapja az Életrevalók című francia film premier előtt vetítésének teljes bevételét. A jótékonysági vetítést december 21-én tartják a Cinema City Aréna VIP páholyában, a szervezők elsősorban tehetős magánszemélyek, cégek jelentkezését várják az eseményre.

A premier előtti vetítésre 15-30 ezer forintba kerülnek a jegyek, és 3 millió forint bevételre számítanak a szervezők. Az iskola a pénzt a mozgássérült gyerekek táboroztatására, valamint mozilátogatásra fordítja.

Jakupcsek Gabriella, a rendezvény házigazdája, műsorvezető elmondta: az Életrevalók című film igaz történetre épül. A Olivier Nakache és Eric Toledano rendezte "vígdráma" főszereplője egy siklóernyőzés közben balesetet szenvedett és nyaktól lefele megbénult tehetős férfi, aki egy börtönviselt ápolót fogad mellé.

"Az Életrevalókat Franciaországban mintegy tízmillió néző látta és Magyarország lesz második ország, ahol bemutatják a filmet" - mondta Vajda Gabriella, a filmet forgalmazó Budapest Film marketingigazgatója.

Nádas Pál, Mozgásjavító Iskola és Szakközépiskola igazgatója felidézte: az intézmény 107 éve működik és nemrég mintegy 3,5 milliárd forintos fejlesztésen esett át. Ennek keretében teljesen akadálymentesítették az épületet, valamint modern, háromágyas, apartmanszerű szobákat alakítottak ki. "Az iskola tanárai olyan középiskolai képzésben részesítik tanulóikat, amelynek segítségével azok a munkaerőpiacon is el tudnak helyezkedni" - mondta.

A jótékonysági vetítést beharangozó tájékoztatón részt vett Erőss Zsolt hegymászó is, akinek tavaly egy baleset miatt amputálni kellett a lábát. Arról beszélt, hogy mindenkinek szüksége van egy olyan tevékenységre, amelyért érdemes küzdeni, amelyért érdemes felállni a padlóról. Megjegyezte: számára ez a hegymászás volt, de hálával gondol azokra a vívókra is, akik a balesete után többször hívták, próbálja ki ezt a sportágat is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Az esti órákig még több lesz a gomolyfelhő, amelyből elsősorban a déli és a keleti megyékben alakulhat ki további zápor, zivatar. Éjszaka a gomolyfelhők nagyrészt feloszlanak, csak kisebb körzetekben lehetnek felhők. Egyre kevesebb helyen várható ki zápor, zivatar, azonban egy-egy zápor még az éjszaka második felében is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél éjjel átmenetileg veszít erejéből, de élénk széllökések továbbra is lehetnek.A hőmérséklet késő estére 15, 22 fok közé csökken.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul, ugyanakkor a szélvédett, illetve hidegre hajlamos északi völgyekben ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Csütörtökön is hidegfronti hatás várható, amely fejfájást, ingerlékenységet és vérnyomás-ingadozást válthat ki az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?