Jó hír a ritka betegséggel élőknek

Húsz fekvőbeteg-ellátó hellyel bővül a Semmelweis Egyetem Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Központja. Az ágyakat ritka betegséggel élőknek alakították ki.

"Ritka betegségekkel" élők számára alakítottak ki 20 fekvőbeteg-ellátó helyet a Semmelweis Egyetem Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Központjában - jelentette be a központ vezetője. A Semmelweis az egész ország területéről fogadja a betegeket; ez azért nagy előrelépés, mert krízis esetén eddig csak a helyileg illetékes neurológiai osztályokra tudták irányítani az érintetteket - közölte Molnár Mária Judit.

Egyes betegségek valóban ritkának tekinthetőek, vannak azonban olyan rendellenességek, amelyek annyira bizarrul hangzanak, hogy sokan úgy vélik, egy sci-fi író fejéből pattantak ki. Alábbi cikkünkben összegyűjtöttük az öt legnehezebben hihető egészségi problémát!

Mit nevezünk ritka betegségnek?

Ritka betegségnek nevezik, amely 10 ezer ember közül kevesebb mint 5-nél jelentkezik. A betegségek 80 százaléka genetikailag meghatározott, 50 százaléka gyermekkorban derül ki, 70 százalékban pedig idegrendszeri tüneteket mutatnak - sorolta. Általában azt követően derülnek ki, hogy a hagyományos diagnosztikai eljárások nem vezetnek eredményre - tette hozzá.

A fekvőbeteg-ellátó helyek létrehozása mellett fontos körülmény, hogy az idén európai, úgynevezett referenciahálózat jött létre 24 fajta ritka betegség kezelésére. Ez azt jelenti, hogy lehetővé vált a nemzetközi konzultáció, így eredményesebben kezelhetők a betegek - mondta az igazgató.

Ritka betegségekkel élők számára alakítottak ki fekvőbeteg-ellátó helyeket a Semmelweis Egyetemen
Ritka betegségekkel élők számára alakítottak ki fekvőbeteg-ellátó helyeket (Fotónk illusztráció)

Bár az orvostudomány szinte napról napra fejlődik, jelenleg még mindig nincs gyógymód 6-8000-féle létező, ritka betegségre, melynek 75 százaléka a gyermekeket érinti. Hazánkban több százezer ember szenved valamely ritka kórtól. A körülöttük élő családtagokkal és a velük foglalkozó szakemberekkel együtt ez több mint 4 millió közvetlenül vagy közvetetten érintett embert jelent.

A ritka betegségek magyarországi szervezete ( RIROSZ ) 2006 májusa óta olyan betegszervezeteket - és ezek tagjait - tömöríti, amelyek aktívan tevékenykednek a ritka betegségek területén. A RIROSZ meggyőződése, hogy világszerte a betegeknek kell az egészségügy középpontjában állniuk. A RIROSZ küldetése, hogy hazánkban segítse a ritka betegséggel élőket és családjaikat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!