Indul a kórházi hurcolkodás Budapesten

Ha elkészül a három szuperkórház Budapesten, saját területükről a nap 24 órájában fogadniuk kell a mentőket és a legbonyolultabb eseteket. Így a jövőben nem fordulhat elő, hogy valaki azért bénul le agyvérzés miatt, mert nem sikerül négy órán belül rögeltávolító kezelést kapnia.

A betegeknek erre már csak nyolc-kilenc évet kell várniuk - olvasható a Népszavában, a program miniszteri biztosával, Cserháti Péterrel készített interjú bevezetőjében. Megemlítik azt is, hogy az eredetileg felállított 335 milliárd forintos keretet máris túllépték a program terveiben szereplő összegek.

mri
A szuperkórházakba nemcsak felszerelés, hanem jól képzett személyzet is kell

A budapesti ellátás megújításában érintettek - köztük a Semmelweis Egyetem , az országos intézetek és a főváros egyéb kórházainak többsége - támogatják az Egészséges Budapest Programot (EBP) a szakember szerint. Sok egyeztetés után egy olyan elképzelés, javaslat alakult ki, hogy a Semmelweis Egyetem működtetné a dél-budai centrumot. A Dobogó városrészben létrejövő 1040 ágyas, modern tömbkórházban kapna helyet a Kútvölgyi úti klinika összes osztálya, a két gyermek- és az egyik női klinika, valamint a Szent János kórház két traumatológiai osztálya közül a nagyobbik, együtt az idegsebészettel. Az egyetem fejlesztésére korábban ígért 150 milliárd forint egy része így itt hasznosulna, az EBP-re tervezett többi forráson pedig a másik két centrum, valamint a felújítandó további intézmények osztozhatnak.

Az évi negyvenezer hazai stroke -os beteg negyede gyógyultan térhetne haza, ha időben eljutna egy jól felszerelt centrumba. Most ez Budapesten csak néhány száz embernek sikerül, részben, mert nincs elég szakorvos. A fejlesztés azzal indulhat, hogy a Szent János kórház már 2017-ben kap 2 milliárdot egy MR-készülékre, és egy másik olyan gépre, amely segítségével idegsebészek begyakorolhatják az agyi erekből a vérrögök eltávolítását. Mire átköltöznek a Dél-budai Centrumba, képes lesz komplex stroke-központként is működni. Magyarországon jelenleg mindössze 10 olyan orvos dolgozik, akinek van licencvizsgája arra, hogy ezt a munkát önállóan végezze.

A városi és megyei intézmények összevonásával a fővárosi tervekhez hasonlóan Miskolcon is "szuperkórházat" létesítenének. Részletek!

Csakhogy egy 24 órás nonstop ellátáshoz legalább harmincra lenne szükség. A licencvizsga megszerzése két év és sok pénz. Ezért a budapesti ellátás átalakításánál arra is törekszenek, mondta a miniszteri biztos, hogy megszervezzék az oktatást, valamint az állam fizesse a licenc megszerzésének költségeit, cserébe pedig az orvos vállalja, hogy öt évig abban a kórházban marad, amely finanszírozta a képzését. Ez a lehetőség más szakmák előtt is nyitott, az új rendszerben ugyanis legalább egy-két száz speciális szakorvossal többre van szükség. Hasonló módon működnének együtt a speciális képzettségű szakdolgozókkal, ápolókkal is. Azt tervezik, hogy a kórházak ösztöndíjkeretet kapnak e célok finanszírozására.

Forrás: Népszava

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől előbb fátyolfelhők vonulnak fel, majd a Dunántúlon és a középső tájakon alacsonyabb szinteken is megvastagszik a felhőzet. A Tiszántúlon délutánig még jobbára derült marad az ég. Az ország északnyugati felén helyenként fordulhat elő - jellemzően gyenge - eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél napközben egyre több helyen megélénkül, az Észak-Dunántúlon átmenetileg meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de a Rábától nyugatra pár fokkal hűvösebb lesz, ott a maximum már délelőtt beállhat. Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!
kvíz
Melyik állat nyelve hosszabb a testénél? – Teszteld a tudásod! Az állatvilág tele van meghökkentő érdekességekkel. Tudtad például, hogy egyes állatoknak több szívük is van, képesek átharapni egy koponyát, vagy akár a vízen is járni?