Így is lehet harcolni a rák ellen

Hét másik ország mellett Magyarországon is kerékpáros felvonulás hívta fel a figyelmet a nőket érintő leggyakoribb daganatos megbetegedések veszélyeire. A HáziPatika.com szerkesztősége is a menettel tartott!

A méhnyakrák az egyik leggyakoribb daganattípus a 45 év alatti nők körében: a világon évente félmillió új eset fordul elő, Magyarországon pedig mintegy 1500 új beteget diagnosztizálnak. Itthon minden évben közel négyszáz nő életét követeli ez a daganattípus - ez a veszteség különösen fájdalmas annak tudatában, hogy a betegség korai stádiumban még jól gyógyítható. Ehhez azonban elengedhetetlen a rendszeres szűrés, melyre egy több országon áthaladó kerékpáros kampány hívta fel a figyelmet.

A méhnyakrák tünetei és kezelése A méhnyakrák sokáig tünetmentes, leggyakrabban rákszűrő vizsgálatnál ismerik fel. Az első tünetekről és a kezelés lehetőségeiről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

Két keréken a méhnyakrák ellen

Július 14-én Budapest belvárosán is átvonult a Ride for Women, az ESGO (European Society of Gynecological Oncology) és az ENYGO (European Network of Young Gynae Oncologists) figyelemfelhívó kerékpártúrája. A menetet húsz onkológus kísérte, aki Magyarország mellett hét másik országban (Észtország, Lettország, Litvánia, Belorusszia, Lengyelország, Szlovákia és Ausztria) is kerékpárra pattant, hogy hírét vigye: a női daganatok jó része leküzdhető!

(Fotók: Mályvavirág Alapítvány)

A kampány célja, hogy példát mutasson és felhívja a figyelmet a női daganatos megbetegedésekre, a megelőzésre, a korai diagnózisra, valamint a kezelések lehetőségeire. Fontos feladata továbbá, hogy rávilágítson a betegség alatti és utáni életvezetés fontosságára, illetve a tudatosságára, hogy segítse, biztassa az érintett nőket az életmódváltásban, kiemelve a sportolás és az étkezés fontosságát.

Nem csak két keréken teljesítették a távot
Nem csak két keréken teljesítették a távot

A nemzetközi kampány hazai lebonyolításáért a méhnyak- és petefészekrákos betegeket is összefogó Mályvavirág Alapítvány dolgozott. A kezdeményezéshez több tucat érdeklődő mellett a HáziPatika.com szerkesztősége is csatlakozott, munkatársaink az Országos Onkológiai Intézettől a Deák térig kísérték a menetet. Induláskor egy fehér zászlót is magunkhoz vettünk, ez azonban most nem a megadás, hanem éppen az eltökélt harc jele volt: azon érintetteknek a neve szerepelt rajta, akik miatt a résztvevők fontosnak érezték felhívni a figyelmet a betegség veszélyeire és a megelőzés fontosságára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra