Igen, ennyire drámai a háziorvosi ellátás helyzete

Egyre több a betöltetlen háziorvosi praxis, a legnagyobb gond Észak- és Közép-Magyarországon van a napi.hu értesülései szerint.

A  legfrissebb adatok szerint 659 tartósan, vagyis hat hónapnál hosszabb ideje üresen álló betöltetlen háziorvosi praxis van Magyarországon, összesen 517 településen vagy kerületben vannak alapellátási gondok. Megyék szerint Borsod-Abaúj-Zemplén vezet 73 üres praxissal, majd Budapest és Pest megye következik 56-tal, illetve 51-gyel – számol be a szomorú statisztikáról a napi.hu. Valamennyi körzet adatait összesítve tehát a mintegy 6500 praxis közül minden tizedik betöltetlen.

orvosi vizsgálat, háziorvos, háziorvosi praxis, háziorvosi vizsgálat, fonendoszkóp
Egyre több embernek nincs háziorvosa. Fotó: Getty Images

Az ellátás minősége sínyli meg a hiányt

A betegek persze nem maradnak ellátás nélkül, a hiányzó orvosokat helyettesítéssel pótolják, de ez azzal jár, hogy a háziorvosok túlterheltsége miatt romlik az ellátás minősége. Ráadásul a nyugdíjba vonuló orvosok helyett nincs utánpótlás, februári adatok szerint az alapellátásban az orvosok 56 százaléka 60 éves vagy idősebb volt, míg mindössze 1,4 százalékuk volt 35 éves vagy fiatalabb. A következő 10-15 évben még súlyosabb ellátási problémák jöhetnek az alapellátásban, 5-6 éven belül ugyanis várhatóan a megmaradt háziorvosok többsége a nyugdíjkorhatár felett lesz. Tetézi a problémát, hogy az új ügyeleti rendszer további terheket ró a háziorvosokra, illetve a szűkös praxisfinanszírozás is a nyugdíj felé tereli a már amúgy is korhatár feletti orvosi állományt.

Nagyjából egymillió embernek nincs bármikor elérhető háziorvosa. Mutatjuk a pontos adatokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.