Horváth Ágnes: sikeres volt a vizitdíj bevezetése

Ha megszavazná a parlament a vizitdíj eltörlésére tett szocialista képviselői javaslatot, úgy közel 22 milliárddal kevesebb jutna jövőre a járó- és fekvőbeteg ellátásra, hiszen a biztosító 2008-as költségvetésében számoltak az összeggel - mondta kérdésünkre Székely Tamás, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója annak kapcsán, hogy az egészségügyi miniszter asszony ma beszámolt a vizit- és kórházi napidíj bevezetés első 10 hónapjának tapasztalatairól.

Horváth Ágnes elmondta, hogy a vizitdíj bevételek átlagosan 180 ezer forinttal gyarapították az átlagosan 800 ezer forintból gazdálkodó háziorvosi praxisok havi bevételét, a járó- és fekvőbeteg szakellátásban fizetett vizit- és napidíj bevétel év végéig megközelíti a 22 milliárd forintot. Az önrészfizetés bevezetésével megváltozott a betegek szemlélete is, hiszen a szaktárca felmérése szerint csökkent a háziorvosoknak juttatott hálapénz összege, és csökkent az indokolatlan orvos-beteg találkozások száma.

Ez utóbbinak is köszönhető, hogy a gyógyító-megelőző kasszában 25,3 milliárdos megtakarítás keletkezett, a gyógyszereknél ez 15 milliárd forint lesz, a gyógyászati segédeszközök- és a gyógyfürdő ellátásban pedig 1 milliárd. A megtakarítást teljesítményarányosan visszajuttatták a gyógyító intézményeknek. Horváth Ágnes kijelentette: az indokolt orvoshoz fordulást a 300 forintos díj bevezetése nem akadályozta, hiszen 2 millió rászorult számára az összeget kompenzálták. A gyermekorvosoknál nem változott a betegforgalom. Kérdésre válaszolva Horváth Ágnes elmondta: szerdán egyeztettek a koalíciós pártok az egészségbiztosítási reformról, az alapkérdésekben egyetértenek. A vitatott kérdésekről mindkét párt frakciója véleményt mond, azt követően tájékoztatják a nyilvánosságot. Bízik a megegyezésben - tette hozzá az egészségügyi miniszter asszony.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +4 °C

Hazánk nagy részén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, csak kora délelőttig a délnyugati országrész fölött, illetve délután az északkeleti harmadban lehet több felhő az égen. Az északkeleti határszélen késő este egy-egy helyen záporos csapadékgóc kialakulása sem kizárt. A délnyugati országrész kivételével ismét sokfelé kísérik erős lökések az északi, északnyugati szelet.A hőmérséklet délután 15 és 20, késő este 8, 14 fok között valószínű. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!