Hétköznapi hősöket díjazott a Béres

Civileket díjazott a Béres Egészség Hungarikum Alapítvány kuratóriuma. A Béres Egészség Hungarikum Program célja, hogy Magyarország Európa egyik legegészségesebb nemzetévé váljon.

Az egészséges életet értékként tekintőket idén is elismerésben részesítette a Béres Egészség Hungarikum Alapítvány. A Béres Hungarikum Díjat azok kapják, akik a közösségben mozgatórugóként hatnak és ráirányítják a figyelmét arra, hogy mindenkinek saját felelőssége az egészségének megőrzése - legyen szó testi, lelki vagy szociális egészségről.

Az iskolai egészségnevelés, csellengők segítése, salátanap szervezése, természetjárás, Mikulástúra, életmódiroda csak néhány példa a közösségi egészségnevelés lehetőségeiből.

A Béres Egészség Hungarikum Díjat idén Balogh Tiborné (a budapesti Than Károly Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola tanára és gyermekvédelmi felelőse), Bernáth Lászlóné (aki az esztergomi Meteor Természetbarát Egyesület szakosztályvezetője), és Bíró Tünde (aki egészség témájú kiadványokat szerkeszt, életmódtábort szervez és alapított egy életmódirodát is) kapta.

"Egyre inkább szükségünk van olyan buzdítókra, akiket díjaztunk. Jó példákat szeretnénk bemutatni és egyúttal köszönetet is mondani a hétköznapok hőseinek. Tudjuk, hogy sok még a teendő, de a lelkes civilekkel összefogva, és az egészségmegőrzés igényét megteremtve jó úton haladunk" - mondta dr. Béres József.

A Béres Egészség Hungarikum Programról bővebben a www.beh.hu honlapon olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Döntően borult idő várható, de a déli megyékben már szakadozhat a felhőzet. Dél felől szűnni kezd az eső, de estig még többfelé várható gyengülő intenzitású csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél. Késő este 0, +7 fok valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.