Házhoz megy a szűrőbusz

Mobil emlőszűrő állomást adott át a Magyar Rákellenes Liga a dél-alföldi régió lakóinak. A szűrőbusz fenntartását és üzemeltetését a Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet vállalta magára.

A mobil szűrőállomás 60 millió forintba került, az összeg több, mint kétharmadát a Liga a Johnson & Johnson Charities Aid Foundationtól pályázati támogatásként kapta. A pályázatot támogatta, és a busz megépítésében jelentős segítséget nyújtott a Ligának a Johnson & Johnson Kft. és a Janssen-Cilag Kft. A pályázati támogatáson és a személyi jövedelemadó 1 százalékából befolyt, és erre fordított összegen túl a Liga leveles adománygyűjtésekor 7700 személy segített adományával megvalósítani a kitűzött célt.

A Magyar Rákellenes Liga 1997-től fokozatosan dolgozta ki az emlőrák korai felismerésére vonatkozó stratégiáját, amely az emlő-önvizsgálat oktatását, iskolai programok szervezését, a szűrés fontosságának hangsúlyozását is tartalmazza. Az egyesület ismeretterjesztő programokkal, tájékoztató kiadványokkal, telefon- és betegszolgálattal, illetve gyógyító eszközök beszerzésével vesz részt a rákellenes küzdelemben, emellett pedig segíti a betegek kezelőorvossal való tudatos együttműködését.

Közismert tény, hogy a rák - a szív- és érrendszeri betegségek után - a második vezető halálok hazánkban. Évente egy Esztergom nagyságú város polgárait veszítjük el daganatos megbetegedésben.

Magyarországon élete során minden nyolcadik nőnek szembe kell néznie az emlőrákkal, ami a nőket veszélyeztető daganatos betegségek leggyakoribb formája. Ez évente több mint hétezer regisztrált megbetegedést jelent.

A mammográfos szűrővizsgálat orvosilag bizonyítottan a legalkalmasabb a rák korai felismerésére. A vizsgálaton - amelyre a 45-65 év közötti nőket, a legveszélyeztetettebb korosztályt hívják meg levélben - mindenkinek a saját érdeke, hogy megjelenjen - adta hírül a Magyar Rákellenes Liga.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +4 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!