Három szívátültetés egy nap alatt - karácsonyra otthon lehet a megműtött kislány

Két felnőtt mellett egy 12 éves gyermek mellkasába is új szívet ültettek be: mindez 24 óra alatt történt Magyarországon!

Ingervezető rendszer

A rekord mögött sok ember összehangolt munkája áll. Hatvan-száz szereplő működik együtt egy-egy szervkivételi riadónál - mondta Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat Szervkoordinációs Irodájának vezetője egy mai sajtótájékoztatón. Ez év november 28-án az országnak egyszerre három pontjáról jelentettek szívdonort a kórházak. Ekkor működésbe lépett az életmentő gépezet: az Országos Mentőszolgálat három különböző helyszínre indult a szervkivételt végző orvosokkal a még dobogó szívekért.

A SOTE Ér- és Szívsebészeti Klinikáján két felnőtt, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben pedig egy szívizomzat-rendellenességgel született gyermek várt műtétre előkészítve. Az orvosok véleménye szerint mindhárom beültetés sikeresen zajlott - a tervek szerint a 12 éves kislány már vidéki otthonában ünnepelheti a karácsonyt!

2007 óta működik hazánkban a Gyermekszív program. Ennek sikerét jelzi az az öt gyermek-szívátültetés, amelyet 2009-ben végeztek Magyarországon. Dr. Ofner Péter, az Országos Kardiológiai Intézet főigazgató főorvosa köszönetet mondott azért a "társadalmi összjátékért", ami évente öt-hét gyermek életmentő műtétjét teszi lehetővé.

Nem hisz a véletlenekben dr. Szatmári András címzetes egyetemi tanár, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjának szakmai igazgatója sem - annál inkább a társadalmi összefogásban. Elmondása szerint megnyugtató a helyzet hazánkban, hiszen a Gyermekszív programnak köszönhetően ma minden rászoruló gyermek rajta van az átültetésre várók listáján, és eddig az idekerülők mindegyikének sikerült is megmenteni az életét.

Hogy az eddiginél is több beteg gyermeken lehessen segíteni, hazánk nemrégiben három olyan országgal kezdeményezett szervcseréről szóló tárgyalásokat, amelyek nem tagjai a nemzetközi Eurotransplant Alapítványnak. A szervkivételtől a szív elindításáig nem telhet el 4-6 óránál hosszabb idő, ezért esett a választás a közeli Csehországra, Szlovákiára és Olaszországra. Emellett természetesen továbbra is fontos, hogy Magyarországon is egyre többen legyenek tisztában a szervadományozás fontosságával.

Szécsi Katalin

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő várható országszerte időszakos (saras) esővel, de az Északi-középhegységben kezdetben még előfordulhat néhol ónos eső, fagyott eső. Estére dél felől nagyobb területen szűnik a csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleties, illetve délies szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, délebbre többnyire 7 és 12 fok között valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.