Három helyen is ügyelt, 10 milliót keresett az orvos

Az orvosok körbefoglalkoztatása ellen lépne fel az egészségügyi államtitkár, ez azonban az orvosi kamara szerint komoly veszélyeket rejthet.

Volt olyan szakorvos, aki papíron havi 1528 órát dolgozott, mivel főállása mellett három helyen is ügyelt egyszerre. Ezzel több mint 10 milliót keresett havonta - idézi a Népszava Takács Péter egészségügyi államtitkárt, aki egy szakmai konferencián beszélt erről.

Takács Péter szerint ez az eset is egy tipikus példája az orvosok körbefoglalkoztatásának, amelyek fel kell számolni. Az esetről azt nyilatkozta: "Üzenem a főigazgató kollégáknak, hogy ennek vége van."

"Ez az, ami a rendszert még életben tartja"

Az RTL Híradó riportja szerint ugyanakkor ez nem olyan egyszerű. Szijjártó László, az orvosi kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke szerint a betegellátást veszélyezteti, ha nem dolgozhatnak több helyen az orvosok, a szakemberhiány ugyanis rendkívüli krízishelyzetet teremt országszerte. Mint mondta, a felhozott példa nem általános, és átgondolatlan dolog lenne emiatt felszámolni az orvosok többszörös foglalkoztatásának lehetőségét. "Ez az, ami a rendszert még életben tartja, ennek köszönhetően kaphatnak még ellátást számos helyen a betegek" - emelte ki Szijjártó László.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!