Gyerekeket fertőztek meg HIV-vírussal Kirgizisztánban

Vádat emeltek 14 egészségügyi dolgozó ellen Kirgizisztánban, mert állítólag gyerekeket fertőztek meg HIV-vírussal.

A biskeki főügyészség szerint a dél-kirgizisztáni Os körzetében fertőztek meg 41 kisgyereket és nyolc felnőttet injekciók beadása és vérátömlesztés közben. A vádlottak, akik között orvosok, ápolónők és kórházi vezetők is vannak, műhiba és foglalkozás körében elkövetett gondatlanság miatt 5 és 10 év közötti börtönre számíthatnak.

A szomszédos Kazahsztánban a BBC jelentése szerint tavaly 21 egészségügyi dolgozót ítéltek szabadságvesztésre azzal a váddal, hogy HIV-vírussal fertőztek meg 150 gyereket.

Az egészségügyi botrány sokkolta Kirgizisztánt és erős kételyeket ébresztett a közvéleményben az egészségügyi személyzet szakmai felkészültségével és a kórházakban uralkodó állapotokkal szemben.

Az ország déli részén több száz gyereket és anyát vizsgáltak meg azóta, hogy az első HIV-fertőzéses esetek júliusban napvilágra kerültek. Hivatalos források szerint a fertőzés kiindulópontját nehéz beazonosítani, mert az első kisgyermek, akinek szervezetében kimutatták a HIV-vírust, tizenkétszer volt kórházban a közép-ázsiai ország különböző egészségügyi intézményeiben. A BBC úgy tudja: a vizsgálat kezdete óta legalább 30 másik gyerekről bizonyosodott be, hogy HIV-pozitív és folyamatosan regisztrálnak újabb és újabb eseteket.

A hivatalos statisztikák szerint az 5 milliós Kirgizisztánban körülbelül 1500 HIV-fertőzött él: ez 15-szörös növekedés a 2002-es adathoz képest.

A HIV-fertőzések mostani tömeges előfordulását zavart titkolózás övezi. A többségében muzulmánok lakta és mélyen vallásos közép-ázsiai térségben a HIV-fertőzés szégyenbélyegnek számít és a családok minden lehetséges eszközzel védik fertőzött gyerekeiket a nyilvánosságtól. Egy nemzetközi segélyszervezet Kirgizisztánban dolgozó alkalmazottja szerint rendkívül gyakoriak a tömeges kórházi fertőzések, de ezek java részét be sem jelentik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +4 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban hazánk nyugati felén kísérhetik élénk, Sopron környékén erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 20 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!