Fusson - lassabban öregszik

Egy amerikai kutatók által két évtizeden át folytatott kutatás szerint a futás lelassíthatja az öregedés folyamatát.

A Stanford Egyetemen végzett vizsgálat szerint azok az 50 éven felüli emberek, akik több éven keresztül rendszeresen futottak, kevesebb fogyatékosságot tapasztaltak, hosszabb aktív élettartamot tudhatnak magukénak, és esetükben az inaktív emberekhez viszonyítva 50 százalékkal csökken a korai halálozás kockázata.

"A tanulmány üzenete egyértelműen az edzést hangsúlyozza" - nyilatkozta James Fries, az egyetem professzor emeritusa és a tanulmány vezető szerzője. "Ha egy dolgot kellene választanunk ahhoz, hogy az embereket egészségesebbé tegyük öregedésük közben, ez feltétlenül az aerob testmozgás lenne".

Az Archives of Internal Medicine szakfolyóiratban leközölt tanulmány 538 ötven éven felüli embert vizsgált, akik 1984-től kezdve hetente több alkalommal kocogtak, és összehasonlította őket olyanokkal, akik nem futottak. Az alanyok öregedésével a futók és az inaktívak közötti egészségügyi szakadék kiszélesedett, és ez a trend még az 1990-es években is folytatódott. "Ezt nem vártuk" - közölte a 69 éves Fries, aki maga is rendszeres kocogó. "A testmozgás egészségügyi előnye sokkal nagyobb, mint gondoltuk". Az eredményt annak tulajdonítja, hogy a futók kisebb testtömeggel rendelkeznek, és általában egészségesebb szokásokat követnek.

A futás hatása a halálozás késleltetésére szintén sokkal drámaibbnak bizonyult, mint a kutatók várták: a kísérlet indítása után tizenkilenc évvel az inaktív alanyok 34 százaléka meghalt, míg a futóknak mindössze 15 százaléka hunyt el.

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A felhőzet fokozatosan csökken, szakadozik, de maradhatnak felhősebb körzetek is. Csapadék nem várható. Az északkeleti, északi szél veszít erejéből.Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!