Folytatódik a dráma a Honvédkórházban

250 millió forint kellett volna, hogy ne álljon ma összeomlás szélén a Honvédkórház sürgősségi centruma.

A hvg.hu birtokába jutott dokumentumok szerint havi körülbelül 10 millió forintot kért volna a Honvédkórház parancsnokától az intézmény sürgősségi centrumában dolgozó szakorvosok béremelésére Zacher Gábor, az osztály korábbi vezetője. Emellett a lap információi szerint további egyszeri, nagyjából 50 millió forint hiánya vetődött fel az elromlott vagy elavult orvosi eszközök pótlására, amelyek nélkül ma életek veszélyeztetésével zajlik az ellátás a főváros legtöbb beteget ellátó sürgősségi centrumában.

Folytatódik a dráma a Honvédkórházban
Folytatódik a dráma a Honvédkórházban

A hvg.hu információi szerint Zacher Gábor 2015-ös kinevezése és 2018 szeptemberi távozása között legalább 30 levelet írt a múlt héten lemondott orvosigazgatón keresztül az intézmény éppen aktuális parancsnokának, amelyben a végül lemondásához vezető problémákra , az osztály elavult és hibás eszközparkjára, az egyre fogyatkozó számú dolgozók extrém leterheltségére és alulfizetettségre hívta fel a figyelmet.

Október 2-án benyújtotta lemondását Tamás Róbert, a Honvédkórház orvosigazgatója. A korábban az intézmény plasztikai sebészeti osztályát vezető szakembert 2015 júliusában nevezték ki. Az ügy részleteiről itt olvashat!

Egy hónappal és egy héttel Zacher Gábor lemondása után azonban nem sok minden változott a sürgősségi osztályon.

"Mindennap úgy lépek be, hogy fél lábbal a börtönben érzem magam, mert ilyen körülmények között csak a szerencsén múlik, hogy ne forduljon elő olyan eset, ami miatt adott esetben le is csukhatnak, de minimum 1-2 évre eltiltanak a szakmámtól. Akkor pedig miből tartom el a gyerekeimet?" - tette fel a kérdést a hvg.hu-nak nyilatkozó egyik orvos. Az illető, mivel félti az állását, azt kérte, hogy a nevét ne írják le, de fontosnak tartotta, hogy elmondja, mi zajlik az SBC-n, mert nem hiszi el, hogy ennek így kell lennie.

"Egy szemésznek egyszerűen nincs a komfortzónájában, hogy ellásson egy akut szívelégtelenséget. Miért nem alapvető, hogy egy sürgősségi osztályon sürgősségi szakorvosok dolgozzanak?"

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.