Félórás séta a diabéteszért a nemzetközi Diabétesz Világnap tiszteletére

November 14-e a nemzetközi Diabétesz Világnap. Ezen a napon született Frederick Banting, akinek Charles Besttel közös gondolata vezetett az inzulin 1922-es felfedezéséhez.

Egész hétvégén számos program várja az érdeklődőket a Világnap tiszteletére az ország különböző pontjain. Szombaton Veszprémben, Kecskeméten, Egerben lesz ünnepség, Budapesten pedig este 6 órától a Roosevelt téren hirdet gyülekezőt a Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége (MACOSZ).

Vasárnap, november 15-én lesz az egyik legnagyobb rendezvény: a negyedik Egy csepp Világnap programjaira várják az érdeklődőket Budapesten a SYMA csarnokba. Az Egy csepp Világnapot az Erős Antónia által létrehozott Egy csepp figyelem Alapítvány szervezi minden korosztály számára. Az ingyenes családi egészségnapon több, mint tízféle egészségügyi szűrés, számos koncert, gyermekszínházi előadás, és több ajándék sorsolás lesz görögországi utazással. Fellép Szandi, a Fiesta, a Mrs Columbo az Alma zenekar és a Csillagszemű együttes, lesz "Gulliver a törpék országában" előadás, "Barátok közt" és "Csillag születik" közönségtalálkozó, valamint délután itt rendezik meg a "Séta a diabéteszért" eseményt a "Changing diabetes" nemzetközi program részeként. A harminc perces sétát a világ minden részén megrendezik azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a cukorbetegség járványszerű terjedésére és arra, hogy napi harminc perc sétával már teszünk valamit a cukorbetegség megelőzéséért.

A szakemberek szerint ma másfél millió embert érint a cukorbetegség Magyarországon, de a fele ezt nem tudja magáról. Ha a mostani tendencia folytatódik, akkor húsz éven belül akár 3 millióra is nőhet az érintettek száma. Erős Antónia és munkatársai arra is felhívják a figyelmet november 15-én, hogy egészséges életmóddal megelőzhető a cukorbetegség többszázezer embert érintő 2-es típusa.

Jöjjön el a SYMA csarnokba vasárnap az Egy csepp Világnapra, és szánjon egy csepp figyelmet egészségére!

További info: Egy csepp figyelem Alapítvány

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +2 °C
Minimum: -2 °C

Többnyire borult idő várható, újabb hullámokban kell számítani csapadékra, amelynek halmazállapota már döntően (saras) eső lesz. Az Északi-középhegységben egyre kisebb területre szorul a havazás, ott átmeneti ónos eső, fagyott eső előfordulhat az esőbe váltás előtt. Az általában keleties irányú szelet főként az éjszaka első felében az Észak-Dunántúlon és a Dél-Alföldön kísérhetik élénk lökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul, de hajnalban több helyen ennél enyhébb idő lesz. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.