Elsősegélykurzus óvodapedagógusoknak

Országos szintű elsősegélynyújtó képzést indít a Henkel Magyarország Kft. a Léghajó Programmal együttműködve óvodapedagógusok részére. A képzés során a résztvevők megtanulják az életveszélyes helyzetek helyes kezelését.

Budapest és további kilenc megye óvodáiban lesz lehetőségük a pedagógusoknak arra, hogy átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket kapjanak a hirtelen kialakuló, életet veszélyeztető balesetekről és gyermekbetegségekről, valamint azok kezelési módjáról. A lázcsillapítástól kezdve a hasmenésen át az újraélesztésig számos területet érintenek a képzésen, amit a nagyvállalat 2 millió forint anyagi támogatással, a Léghajó Program pedig szakembereivel biztosít a résztvevők számára.

A tanfolyam végén az óvodapedagógusok egy praktikus kiadványt kapnak, ami több mint 30 váratlan helyzetet mutat be a legfontosabb teendőkkel (például az állatharapás, orrvérzés, légúti idegentest esetét).

A 2004-ben indult Léghajó Program tanfolyamain eddig közel 4000 résztvevő sajátította el az elsősegélynyújtást, illetve kiemelten az újraélesztést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +2 °C
Minimum: -3 °C

Túlnyomóan borult lesz az ég, főként a déli tájakon néhol vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Egyre kevesebb helyen valószínű hószállingózás, gyenge havazás. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, kevés helyen élénkülhet meg a délies szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és 0 fok között alakul, de az átmenetileg kevésbé felhős tájakon pár fokkal hidegebb is lehet. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentős megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.