Eldőlt, nem lesz népszavazás az eutanáziáról

A Nemzeti Választási Bizottság mindkét népszavazási kérdést elutasította, így egyelőre biztosan nem lesz népszavazás Magyarországon az aktív eutanáziáról.

Dr. Karsai Dániel alkotmányjogásznál 2022 augusztusában diagnosztizáltak amiotrófiás laterálszklerózist (ALS) – egy teljes bénuláshoz vezető, gyógyíthatatlan betegséget. Állapota azóta gyorsan romlik. Decemberben arról beszélt a 24.hu-nak nyilatkozva, hogy egy évvel korábban még csupán némi ügyetlenséget észlelt a kézmozdulatain, illetve a járásán, mostanra viszont járni sem tud. Karsai a betegsége nyomán kezdett foglalkozni az aktív eutanáziával, és azért küzd, hogy Magyarországon is lehetségessé váljon az életvégi döntés a teljes cselekvőképességgel rendelkező, nagykorú emberek számára.

Mint arról a Telex beszámol, testvére, Karsai Péter tavaly december 11-én két országos népszavazásra javasolt kérdést nyújtott be az ügyben a Nemzeti Választási Irodához. Ezek így szóltak:

  • Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a Büntető Törvénykönyv öngyilkosságban közreműködést bűncselekménnyé nyilvánító szabályát, hogy az ne vonatkozzon azon teljes cselekvőképességgel rendelkező személyeknek nyújtott segítségre, akik gyógyíthatatlan, számukra elviselhetetlen mértékű fizikai vagy mentális szenvedést okozó és emiatt az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen, halálos betegségben szenvednek és állapotukban nem várható javulás?
  • Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a Büntető Törvénykönyv öngyilkosságban közreműködést bűncselekménnyé nyilvánító szabályát, hogy az ne vonatkozzon azon teljes cselekvőképességgel rendelkező személyeknek nyújtott segítségre, akik fizikai állapotuk okán az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen, a javulás lehetősége nélküli helyzetben vannak?

Csütörtök délutáni ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) mindkét kérdést elutasította. A bizottság tagjai közül nyolcan szavaztak a kérdések elutasítására, négyen azok hitelesítésére. Sasvári Róbert, az NVB elnöke szerint a kérdések olyan szabályozás megalkotására köteleznék az Országgyűlést, amely nincs összhangban az Alaptörvénnyel. Mivel pedig a kérdések burkolt Alaptörvény-módosítást foglalnak magukban, ezért nem lehet népszavazást kiírni róluk.

A döntés ellen 15 napon belül lehet felülvizsgálati kérelmet benyújtani a Kúriához, amelynek ezt követően 90 napon kell döntenie arról, hogy helybenhagyja vagy megváltoztatja-e az NVB határozatát. Az NVB ülésén dr. Karsai Dániel egészségügyi okokból nem tudott személyesen részt venni.

Borítókép: MTI/Balázs Attila

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.