Egy rákot okozó fertőzésre kellene odafigyelnünk!

Az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia (NAS) hétfőn kihangsúlyozta a hepatitis-veszélyre való sürgős figyelemfelkeltés fontosságát. "Kampányt kellene indítani, hogy felvilágosítsák a lakosságot, az orvosokat és a törvényhozókat a betegségről. Olyan megközelítésre lenne szükség, mint a HIV/AIDS esetében, melyről mindenki hallott már" - nyilatkozta a NAS szóvivője.

A hepatitis B és C vírusa továbbra is komoly veszélyt jelent a közegészségügyre, de sok szolgáltató nem vizsgálja ki a kockázati csoportba tartozó betegeket. A már kialakult fertőzés esetén sem ismerik a kezelési módokat, mely májelégtelenséghez és rákhoz vezethet. Habár az Egyesült Államokban a krónikus vírusos májgyulladás 3-5-ször olyan gyakori, mint a HIV, sok orvos és ápoló nem fogja fel a probléma nagyságrendjét és komolyságát.

Fertőző májgyulladás

A becslések szerint 3-5 millió hepatitis B és C fertőzött nagy többsége nem is tudja, hogy hordozza a kórokozót, állítja a NAS. A fertőzött emberben a betegség éveken át lappanghat mindenféle tünet nélkül. Mire ezek kialakulnak, előfordul, hogy már májzsugor vagy rák is jelentkezik, a beteg gyakorlatilag halálra van ítélve, mondják a kutatók. A lakosság 1-2 százalékának lehet krónikus B és C típusú májgyulladása, de a kutatók azt tapasztalták, hogy a betegségről szóló tájékoztatás nagyon hiányos. A felvilágosítás hiánya miatt évente körülbelül 1 000 újszülött kapja meg anyjától a hepatitis-B-t a szülés során. Habár megelőző intézkedésekkel jelentősen csökkenteni lehet az újszülöttek fertőzését, egy évtizede nem csökkent az újonnan regisztrált hepatitisesek száma. Az Egyesült Államokban az afroamerikai felnőttek körében a legmagasabb az akut hepatitis-B fertőzések száma. És bár az ázsiai származásúak csak kevesebb mint 5 százalékát teszik ki a népességnek, a krónikus hepatitis-B-betegek körében az arányuk több mint 50 százalék - állítja a jelentés.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő várható országszerte időszakos (saras) esővel, de az Északi-középhegységben kezdetben még előfordulhat néhol ónos eső, fagyott eső. Estére dél felől nagyobb területen szűnik a csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleties, illetve délies szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, délebbre többnyire 7 és 12 fok között valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.