Egy csepp hungarikum

Egy eleinte tiltott találmányból egész termékpaletta, egy családi vállalkozásból piacvezető cégcsoport - a magyar egészségügyben egyedülálló siker a Béres Rt. eddigi húsz évének története.

"A veszett ügynek bolondja..."

A történet nem sikertörténetnek indult: kevés híja volt, hogy nem sikerült ellehetetleníteni egy sokat ígérő kutatást. Az idézett néhány sor, Nagy László Elhullt bolondok nyomában című verse, amelyet idősebb Béres Józsefnek ajánlott, jól érzékelteti, milyen közegellenállással kellett megharcolnia a feltalálónak, hogy találmánya ne maradjon "veszett ügy".

A filmbe vagy könyvbe illő sztori (készült is belőle mind a kettő) Kisvárdán kezdődött, 1972-ben: egy nagy tudású, figyelő szemű, makacs kutató, agrármérnök, laboratóriumvezető biokémikus az emberek egészségének érdekében igyekezett továbbgondolni, amit az élővilág működéséből hosszú évek alatt ellesett, megtanult.

Általános élettani és agrobiokémiai tanulmányai készítették elő találmányát, a nyomelemeket komplex formában tartalmazó humángyógyászati immunerősítőt, a későbbi Béres Cseppet. A készítmény hamar népszerű és keresett lett, idősebb Béres József házánál sorba álltak érte a gyógyulni, erősödni vágyók, de ugyanakkor sosem látott hivatalos ellenállásba ütközött. Az első években a szert a hatóságok tiltották, a feltaláló ellen kuruzslás vádjával bűnvádi eljárás is indult. Négy év múlva végre megtörtént a készítmény szabadalmi bejelentése, majd 1978-ban kereskedelmi forgalomba is került.

"...a világra a gondot kibontja"

Bár, az ismert kultúrtörténeti kategóriák szerint a szabadalmaztatással a tiltottból a tűrt kategóriába került a Béres csepp, a harmadik "t"-re, a támogatásra nem került sor. Az igazi sikertörténet 1989-ben, a Béres Rt. megalakulásával kezdődött. Az első években még csak egyetlen termék forgalmazásával foglalkozó cég folyamatosan fejlesztett, a kilencvenes évek közepén technológiai fejlesztőlaboratóriumot, Szolnokon pedig saját gyártóbázist hozott létre, amelyet azóta mintegy kétmilliárd forintos beruházással világszínvonalúvá emelt.

Ma a Béres Rt. kiterjedt, 57 készítményből álló termékcsaládot gyárt és forgalmaz, amelyeket saját kutató-fejlesztő laboratóriumukban alkottak meg, és a cég Magyarország legnagyobb magyar tulajdonban lévő gyógyszergyártó cégeként piacvezető az egészségőrző termékek piacán. Az alapító id. Béres József filozófiája ma is meghatározó: "A természettel harmóniában tégy az Ember érdekében, gyógyíts anélkül, hogy ártanál...".

Továbbra is az egészség megőrzésének fontosságát érzik elsődlegesnek, hiszen sokkal könnyebb megőrizni, mint helyreállítani azt. Ezért az immunerősítés, a megelőzés, a roborálás a fő hatástani területük ma is, bár a vitamin-, nyomelem és ásványi anyagkészítmények mellett az új termékek között van például fájdalomcsillapító is. Magát a Béres Cseppet pedig változatlan hatékonysággal, az eredeti összetételben gyártják ma is.

"...lesz idő, ami sose felejt"

A feltaláló, cégalapító idős Béres Józsefre nem záporoztak a kitüntetések, társadalmi elismerések, de a sors különös kegyéből mégis megérhette, hogy a műve nemcsak rehabilitálódott, hanem igen nagy ismertségnek és nemzetközi hírnévnek is örvend. A Béres Cseppet az ezredfordulón gyógyszerré minősítették, a cég pedig az "Évszázad Vállalata" díjban részesült. Maga a feltaláló még életében megkapta a legrangosabb magyarországi tudományos elismerést, a Széchenyi-díjat, a szobra pedig ma már az őt leginkább megillető helyen, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban áll. A szolnoki gyár egyik helyiségében emlékmúzeumot rendeztek be a tiszteletére.

"...mert kéz is lesz, hogy írjon"

A huszadik születésnapját ünneplő Béres Zrt. ma hazánk legnagyobb magyar tulajdonú gyógyszeripari vállalata, az eltelt évtizedek alatt is megmaradt hiteles, családi vállalkozásnak. Az alapító szellemi örökségét fia, dr. Béres József és menye, Béres Klára vette át, ma pedig a az ifjabb generáció is részt vesz a munkában: Melinda lányuk is velük együtt dolgozik. A néhány alkalmazottal induló kisvállalkozás ma több mint 250 főt foglalkoztat, és egész cégcsoporttá nőtte ki magát, amely a gazdasági élet más területein is folytat tevékenységet.

Közben folyamatosan elindítója, aktív résztvevője az egészségőrző, felvilágosító kampányoknak, mint például az egészségvédelmi kezdeményezéseket támogató Béres Egészség Hungarikum Program, sőt, a Béres Alapítvány által számos kulturális esemény támogatója is. Mindezzel a nagyanya intését követi azóta is az Rt. mai elnöke, dr. Béres József, amivel annak idején a kisvárdai tanítónő a fiát buzdította: "Ha segítségért fordulnak hozzád és te tudsz segíteni, segíts!"

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de délnyugaton és az Alpokalján lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!