Duplájára nő a sürgősségi ellátásra fordított pénz

Március 1-től az eddigi fix díjak a duplájára emelkednek azoknál az intézményeknél, ahol sürgősségi betegellátó osztályok (sbo) működnek.

Mészáros János, az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár a részletekről elmondta, az I-es progresszivitással (legalacsonyabb ellátási szint) működő sbo -k a korábbi 5,6 millió forint helyett 11,3 milliót, a II-es ellátási szinten működők az eddigi 11,7 millió helyett 23,5 millió forintot, a legmagasabb ellátási szintet képviselő sürgősségi betegellátó osztályok pedig 31 millió forintot könyvelhetnek el márciustól havonta fix díjként. Megjegyezte, az emelés a sürgősségi ellátás preferált voltát támasztja alá, és az intézkedés egybecseng a korábban már megjelölt ágazati szakmapolitikai célokkal.

sürgősségi ellátás
Munka a sürgősségi osztályon. Szabadon dönthetnek a megemelt összegek felhasználásáról

Ezen kívül a speciális sürgősségi centrumok korábbi 2,6 millió forintos fix díja is a duplájára emelkedik, és ugyancsak kétszeresére emelkedik a traumatológiai és gyermek fül-orr-gégészeti osztályok finanszírozása is ellátási szintenként.

Egy ismert politikai elemző szerint a magyar egészségügy problémái aligha oldhatók meg a társadalom általános bajainak kezelése nélkül. A jövedelmi széttagoltság, a szolidaritás hiánya, a közpolitikai opportunizmus, a korrupció és a polgárokat nem egyenlőként kezelő kormányzás hasítja szét a rendszert. Részletek!

Mészáros János bejelentette azt is, hogy a sebészeti profilú osztályokon is bevezetik a fix díjat, ami ezek ellátási szintjét is figyelembe véve 2 millió, 8 millió és 10 millió forintot jelent az osztálynak. A trópusi betegségek kezelésével illetve az AIDS-betegek kezelésével foglalkozó osztályok a jövőben szintén fix díjban részesülnek, ami 5-5 millió forintot jelent havonta.

Az említett osztályok a megemelt fix díjat a teljesítménytől és a betegforgalmi adatoktól függetlenül megkapják, ugyanakkor elszámolási kötelezettségük van a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (volt OEP) felé, amelynek joga van a fix díj elköltését ellenőrizni. A kórházvezetőkre van bízva, hogy a fix díjban részesülő osztályok mire költik az emelt finanszírozást, így akár ezt a pénzt béremelésre, bérjellegű kifizetésre, vagy eszközbeszerzésre is fordíthatják. A cél, hogy a sürgősségi osztályokon folyó munka biztonságát, hatékonyságát növeljék. A kifizetésekben nincs csúsztatás, a fix díjak a tárgyhónapban jelennek meg a kórházi számlákon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.