Drasztikusan rövidültek a várólisták

17,2 milliárd forintot fordítottak négy év alatt a várólisták csökkentésére - a legnagyobb változás a térdprotézis-beültetéseknél érzékelhető.

Európa élvonalába kerültünk a várólisták hosszát tekintve: van olyan műtét, amelynek harmadára csökkent a várakozási ideje . Ugyanakkor bár a betegek a rövidebb várakozási idő érdekében másik kórházban is kezeltethetnék magukat, nem élnek a lehetőséggel - írja a magyarhirlap.hu

Rétvári Bence, a humántárca parlamenti államtitkára tegnap elmondta: míg 2012-ben több mint hetvenezren voltak a várólistákon, addig ez a szám mára huszonnyolcezer alá csökkent. Az államtitkár arról is beszélt, hogy nem csupán a kórházi várólisták hossza, hanem a várakozási idő is rövidebb lett.

2012-ben több mint hetvenezren voltak a várólistákon, ez a szám mára huszonnyolcezer alá csökkent
2012-ben több mint hetvenezren voltak a várólistákon, ez a szám mára huszonnyolcezer alá csökkent

A változás az államtitkár szerint leginkább a térdprotézis-műtéteknél érzékelhető: egy-egy ilyen beavatkozásra az eddig megszokott átlagos kilencszázhat nap helyett csak háromszázhatvannyolcat kell várni. A csípőprotézis -műtétek várakozási ideje hatszázötvennyolc napról háromszáznégyre csökkent, a szürke hályog műtétekre pedig kétszázkilencven helyett kilencvennégy napra adnak időpontot.

Közel 28 ezer ember vár valamilyen műtéti ellátásra Magyarországon, de hogy mennyit, a beavatkozás típusától függ. Míg egy gerincstabilizáló műtét esetén több mint egy évre jegyeznek elő, egy mandulaműtétre körülbelül másfél hónapot kell csak várni. Kíváncsi, milyen műtétre kell a legtöbbet várni? Korábbi cikkünkből megtudhatja .

Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója szerint Magyarországnak sikerült Európa élmezőnyébe jutnia, ugyanis több nagy országot megelőzve Nagy-Britanniával került egy szintre. "Bár Dánia és Olaszország még mindig lehagy minket várólisták tekintetében, jó pozíciónk van" - hangsúlyozta Velkey. Nyilvánvalóan akad még tennivaló, folyamatosan javítani kell a programot, de összességében nagy eredményt ért el Magyarország - tette hozzá.

Bár van lehetőség arra, hogy a betegek másik intézményben kezeltessék magukat, és korábban műtsék meg őket, ezzel nem szívesen élnek, hiszen ragaszkodnak az orvosukhoz. Ezért - összegzett az elnökhelyettes - ez a fajta felkínált kedvezmény nem hozott áttörő javulást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.