Drasztikusan csökkenteni lehetne a műtétek utáni halálozást!

A nagy műtétek - esetlegesen halálos - szövődményeinek megelőzése érdekében biztonsági ellenőrzőlistát vezetne be a sebészek számára az Egészségügyi Világszervezet (WHO) - olvasható a brit tudományos folyóirat, a The Lancet egyik cikkében.

A WHO szerint a nagyműtétek szövődményeinek fele megelőzhető lenne.

Műtét: csípőprotézisÉvente 234 millió nagyműtétet végeznek világszerte - minden 25 emberre jut egy -, és kutatások szerint jelentős részük megelőzhető szövődményekkel és halálozással végződik, írja a WHO jelentésében.

A szervezet adatai alapján évente egymillióan halnak meg sebészeti beavatkozást követően. A vizsgálatok kimutatták, hogy az ipari országokban az operációk 3-16 százalékánál fordul elő jelentős komplikáció, a maradandó mozgáskorlátozottság és halálozás aránya pedig 0,4-0,8 százalék - állítja a WHO.

A fejlődő országokban a sebészeti beavatkozások miatti halálozás eléri az 5-10 százalékot, míg csak az altatás következtében minden 150. beteg meghal Afrika egyes szub-szaharai régióiban, közölte a WHO.

"Azt állapítottuk meg, hogy egy ellenőrző lista, melynek alapján a sebész meggyőződhet róla, hogy minden alapvető lépés megtörtént, nagy segítséget jelentene nemcsak a szegényebb országokban, hanem a jómódúakban is" - nyilatkozta Atul Gawande, a Harvard Egyetem sebész professzora, aki segített a lista megalkotásában. "A pilóták már 75 éve működő ötletét vettük kölcsön" - mondta el Gawande az AFP-nek.

"Olyan, mintha egy repülőjárathoz készült volna: rövid, egyszerű, és segítségével a csapat jobban tudja végezni a munkáját. Még sosem készült hasonló, ez az első, hogy ellenőrzőlistát vezetünk be sebészek számára, hogy alkalmazásával csökkentsük a szövődmények rizikóját. A listát a nővérek kezébe szánjuk, hogy szóban történjen meg az ellenőrzés" - tette hozzá Gawande. A professzor azt is elmondta, hogy a listán a sebészeti halálozás három legfontosabb okát vették célba: a megelőzhető fertőzéseket, a megelőzhető vérzéses szövődményeket és az altatást.

A WHO és a projekten dolgozó orvosok nyolc nagyváros - fele fejlődő országokban, fele fejlett országokban - legjobb klinikáin tesztelték a listát: Seattleben (Egyesült Államok), Londonban, Torontóban (Kanada), Aucklandben (Új-Zéland), Manilában, Ammanban, Új-Delhiben és Tanzánia egy vidéki körzetében.

Nagyműtét: császármetszésA csoport megfigyelte, hogy a műtőben mind a hat alaplépést végrehajtották-e, beleértve a beteg azonosítását, bennfelejtett törlők eltávolítását és a bemetszés előtti antibiotikum adását, ami felére csökkenti a fertőzések veszélyét. Kiderítették, hogy 64 százalékos valószínűséggel valamelyik lépést elfelejtették, és ebben nem találtak különbséget a gazdag és a fejlődő országok közt.

Miután azonban bevezették a listát, ez a kedvezőtlen arány felére, 32 százalékra csökkent az első 1000 betegnél. "Egyes helyeken 100 százalékkal csökkentették a hibák arányát." Többet lehet majd azonban megtudni az év vége felé, ha már 3500 nagyműtétet kielemeztek, mondja Gawande.

Mindeközben három országban - Nagy-Britanniában, Írországban és Jordániában - máris alkalmazni kezdték az ellenőrző listát a műtőkben. A WHO képviselői remélik, hogy listájuk hamarosan az egész világon elterjed majd.

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +6 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Menstruáció alatt nem lehet teherbe esni.” Igaz vagy hamis? – Teszteld magad kvízünkben! Bár a szexualitás az életünk egyik természetes része, a termékenységgel és a fogamzásgátlással kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Nézzük, te mennyire vagy képben ezekkel!
kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!