Dolgoznak az immunerősítő oltáson újszülöttek számára

Amint az újszülöttek világra jönnek, máris betegségek és fertőzések fenyegetik őket, mint például a sárgaság vagy az E. coli baktérium okozta fertőzések. Nagyjából a születésük utáni első hónapig az immunrendszerük még nem kellően fejlett ahhoz, hogy igazán hatékonyan vehesse fel a küzdelmet a babát fenyegető kórokozókkal szemben.

Igaz ugyan, hogy az újszülötteket érintő megbetegedések egy jelentős része felnőtt szervezet számára jelentéktelennek tűnhet, és a csöppségekben sem okoznak legtöbbször nagy bajt, azonban kezeletlenül mindegyik komoly és veszélyes szövődményekkel járhat. A csecsemők védelmében most a Missouri Egyetem kutatói kimerült fehérvérsejtek felhasználásával arra kerestek megoldást, hogy a csecsemők immunrendszerét erősítő védőoltást tudjanak alkotni. Ettől azt remélik, hogy a kritikus első hónapban az újszülöttekre leselkedő fertőzések, betegségek kockázatát jelentősen csökkenteni lesznek képesek.

Tévhit, hogy a védőoltás legyengíti a szervezetet

Habib Zaghouani, a kutatócsoport vezetője, a molekuláris biológia professzora, aThe Journal of Environmental Medicine and Trends in Immunology szaklapban megjelent kutatási eredményeik kapcsán úgy nyilatkozott, addig szeretnének eljutni, hogy megtalálják a megfelelő megoldást ahhoz, hogy az újszülöttek immunrendszere jobban hasonlítson a felnőttekéhez.

Az eddigi vizsgálatok és kísérletek természetesen csak állati alanyokon zajlottak, de azt már sikerült megállapítani, hogy az újszülöttek immunrendszerében a T-sejtek két különböző csoportja között nincsen kialakult egyensúly. Ezek a T-sejtek az immunrendszer legfőbb alkotóelemei, a vizsgálatok eredményei szerint az újszülöttekben a TH2-sejtek száma - amelyek az allergiás reakciók enyhítését végzik - magasabb, ugyanakkor a TH1-sejtek száma nem elegendő, ezek feladata volna a fertőzésekkel való küzdelem.

Persze a környezeti változók is felelőssé tehetők a T-sejtek egyensúlyának megbomlásáért - amikor ugyanis az újszülöttek először találkoznak egy antigénnel, ami reakcióra készteti az immunrendszert, a fehérvérsejtjeik aránya még egyensúlyban van, azonban amikor másodszor is találkoznak az antigénnel, akkor már túl sok TH2-t kezdenek termelni, míg a TH1-ből kevesebbet. Ez a megborult egyensúly teszi lehetségessé a fertőzéseket és az allergiás tüneteket.

A kutatók úgy vélik, amennyiben sikerül pontosan meghatározni a folyamat időbeli előrehaladásának paramétereit, akkor már nem volna olyan nehéz megfelelő oltóanyagot kidolgozni, amivel a TH1-sejtek szintjét a megfelelő értékre lehetne emelni az újszülöttekben, röviddel világrajövetelük után.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő várható országszerte időszakos (saras) esővel, de az Északi-középhegységben kezdetben még előfordulhat néhol ónos eső, fagyott eső. Estére dél felől nagyobb területen szűnik a csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleties, illetve délies szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, délebbre többnyire 7 és 12 fok között valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.