Csernobillal egyenrangú a japán atomkatasztrófa

A nukleáris eseményeket rangsoroló (INES-) skálán az eddigi ötösről a legmagasabb, hetes fokozatúra emelték a japán fukusimai atomerőműben bekövetkezett katasztrófa minősítését - erősítette meg kedden a japán atomipar-biztonsági hivatal a sajtóban korábban megjelent értesüléseket.

Ez azt jelenti, hogy az egy hónappal ezelőtti szökőár miatt történt reaktorbalesetet az 1986-os csernobili katasztrófával azonos súlyúnak ismerték el, holott - mint mondta a hivatal illetékese - a fukusimai erőműből a szabadba került hasadóanyagok mennyisége legfeljebb a tizedrésze annak, ami a csernobili baleset idején jutott a levegőbe. Számszerűsítve ez 630 ezer terabecquerelt jelent. Egy balesetet akkor sorolnak a 7-es fokozatba a nemzetközi skálán, ha radioaktív anyagok "jelentős mennyiségben" jutottak a szabadba, és a szivárgás "igen nagy mértékben hat az emberi egészségre és a környezetre".

Az atomipar-biztonsági hivatal előzetes számítást tett közzé a környezetet ért sugármennyiség halmozott (kumulatív) mennyiségéről. Az adatok szerint az atomerőműtől 60 kilométerre északnyugatra, és 40 kilométerre dél-délkeletre meghaladta az 1 millisievertet/év mennyiséget. A 20 kilométeres kitelepítési övezetben a sugárzás mennyisége 1-től 100 millisievert/év, míg a 20-30 kilométeres zónában 50 millisievert/év volt.

Edano Jukio kormányszóvivő bocsánatot kért a Fukusima-1-es atomerőmű környékén élőktől és a nemzetközi közösségtől a történtekért. Hangoztatta, hogy az ukrajnai Csernobilban bekövetkezett katasztrófával szemben Japánban a baleset miatt nem voltak olyan esetek, amelyek közvetlenül veszélyesek lettek volna az emberi egészségre. A szóvivő egyben hangoztatta, hogy a kormány megtesz mindent a baleset következményeinek felszámolása érdekében. Egyben cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy egyes élelmiszerek fogyasztása nem biztonságos. Ennek alátámasztására Tokióban részt vett egy kiállításon, amelyen a fukusimai prefektúra területén fekvő Ivakiból származó mezőgazdasági termékeket mutatták be. Epret és paradicsomot fogyasztva a politikus azt mondta, hogy a piacon árusított élelmiszerek mind biztonságosak.

Ezt követően újabb erős földrengés rázta meg kedden Japán északkeleti részét. A földmozgás 6,0-as fokozatú volt - a korábbi hírekben még 6,3-as adat szerepelt -, és Fukusima prefektúrát rázta meg, de Tokióban is érezték. A hatóságok szökőárriadót rendeltek el, majd kisvártatva lefújták a riasztást. Elrendelték a megrongálódott fukusimai erőmű dolgozóinak azonnali evakuálását, de ezt a rendelkezést is visszavonták. Az erőművet üzemeltető vállalat, a Tepco közölte, hogy az üzem hűtővízszivattyúi rendben működnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szellentés
Miért szellentünk? 7 gyakori ok a fokozott gázképződés mögött
normál vércukorszint
Meddig egészséges a vércukorszint? – Így értelmezheted a laborleleted
magas vérnyomás
Egyszerű módszer a magas vérnyomásra – Nem kerül pénzbe, mégis kevesen gyakorolják
folyadékfogyasztás
Naponta ennyi vizet szabad meginni – Ezek a tünetek figyelmeztethetnek a túlhidratálásra
beltéri levegő
Így betegít meg télen a saját lakásod – 5 jel, hogy az otthonod a ludas
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +0 °C

A látási viszonyok nagyrészt javulnak, de a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten maradhatnak tartósabban párás, ködös területek. Mindeközben délnyugat felől ismét megvastagszik a felhőzet, és egyre többfelé várható eső, záporeső - estig jellemzően még csak hazánk nyugati felén, kétharmadán. Többfelé megélénkül, főként az Észak-Dunántúlon a délkeleti, keleti, a Dél-Alföldön a déli szél erősödik meg, utóbbi tájakon viharos lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 9 fok között alakul, de helyenként a nyugati határszélen alacsonyabb, míg a szelesebb délkeleten magasabb értéket is mérhetünk.Késő estére -1 és +8 közé csökken a hőmérséklet. Szombaton gyenge vagy mérsékelt melegfronti hatásra készülhetünk, amely megterhelő lehet az arra érzékenyeknek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

digitális detox
Digitális detox: csak a fiataloknak fontos. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Az okostelefonok, tabletek, laptopok, tévék az életünk részei, azonban mind fizikai, mind mentális egészségünket megterhelhetik, ha nem tudatosan használjuk őket. Kvízünkben tesztelheted a tudásodat a témáról, illetve a digitális detoxról.
D-vitamin
Melyik ételünkben van sok D-vitamin? – Teszteld a tudásod! A D-vitamin az egyik legfontosabb zsírban oldódó vitamin, amelynek hiánya komoly egészségügyi következményekkel járhat. Kvízünk segítségével kiderítheted, mennyire pontos a tudásod ezzel az értékes vitaminnal kapcsolatban.