Csecsemőőrző szoftver

Az állapotromlás gyorsabb jelzésére lesz képes az a szoftver, amelyet az egyik legnagyobb számítástechnikai vállalat fejlesztett ki.

A koraszülött, veszélyeztetett csecsemők állapotáról az orvosok jelenleg a különböző monitorok kijelzéseinek leolvasása, az eredmények felírása, valamint az ápolók beszámolói alapján kapnak képet.

Az amerikai cég egyetemi partnereivel közösen olyan szoftvert fejleszt, amely a szívritmus, a légzés, valamint a csecsemő környezetében elhelyezett érzékelők és monitorok adatait - másodpercenként 512-t - olvas be és elemez. Ezzel a módszerrel egészen minimális, de kritikus folyamatokra utaló változásokat is észre lehet majd venni a babák állapotában. Ennek alapján az orvosok nagyobb pontossággal tudnak diagnózist felállítani, és gyorsabban avatkozhatnak közbe szükség esetén.

Koraszülötteknél bizonyos életveszélyes állapotok, például egy fertőzés kialakulása akár 24 órával hamarabb is felfedezhető a fiziológiai adatok változásának megfigyelése és elemzése segítségével. A szoftver alkalmazásával lehetőség nyílik online állapotfelmérésre, döntéstámogatásra, valamint egészségügyi kockázattal járó események bekövetkezésének előrejelzésére.

A Torontói Gyermekkórház Csecsemő Intenzív osztálya már bekapcsolódott a projektbe - áll a cég sajtóközleményében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A felhőzet fokozatosan csökken, szakadozik, de maradhatnak felhősebb körzetek is. Csapadék nem várható. Az északkeleti, északi szél veszít erejéből.Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!