Amikor a segítség két keréken érkezik – ennyi emberen segítettek idén a biciklis mentők

A budapesti bajbajutottak ellátását 2023 óta már elektromos mentőkerékpárokkal is gyorsítja az Országos Mentőszolgálat. Mutatjuk, hogyan sikerült az idei szezon.

Sikeresen zárult az idei mentőkerékpáros szezon – adta hírül Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat. Mint írták, a mentőszolgálat 2023 óta működtet mentőkerékpáros egységeket Budapesten a nyári szezonban.

Ennyi emberen segítettek idén a biciklis mentők

A biciklis mentőápolók gyors reagálása sok esetben életmentő lehet, ők ugyanis pillanatok alatt odaérnek olyan helyszínekre is, amelyeket mentőgépkocsival nehezebb megközelíteni a területi adottságok miatt. A két keréken közlekedő bajtársakkal idén egyebek mellett a Margit-szigeten és a Városligetben lehetett találkozni. A 2025-ös szezonban 223 esethez riasztották kerékpáros egységeinket, ezzel 2367 kilométert megtéve a fővárosban” – közölték.

Mit tud egy mentőkerékpár?

Mint azt korábban már megírtuk, egy mentőkerékpár darabonként 3,3 forintba kerül. A speciális elektromos biciklik a gyors elsősegélyhez és az azonnali életmentéshez szükséges eszközökkel is fel vannak szerelve. Egyebek mellett oxigénpalack, infúzió és félautomata defibrillátor is megtalálható a kerékpárokon.

***

Magyarország piacvezető egészségügyi portálja, az immár huszonhat éves HáziPatika 2025-ben is keresi az Év Egészséghőseit.

Kattints IDE a jelöléshez!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.