Bárányhimlő: a felnőtteket is oltani kell?

A bárányhimlő ellen a Házi Gyermekorvosok Egyesülete a gyermekeknek és a betegségen eddig át nem esett felnőtteknek is védőoltást javasol a szövődmények, illetve a maradandó károsodások elkerülése érdekében.

A felnőtteket is beoltanák bárányhimlő ellen

Póta György, az egyesület elnöke szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elmondta, a bárányhimlő évente 35-40 ezer embert fertőz meg, akik közül 200-400-an szorulnak kórházi kezelésre, 100-150-en pedig akár maradandó egészségkárosodást is szenvednek.

Kötelező lehet a bárányhimlő elleni oltás
A mumpsz és a kanyaró elleni védőoltáshoz hasonlóan a bárányhimlő elleni oltás kötelezővé tételét javasolta 2017 januárjában a Házi Gyermekorvosok Egyesülete. Tavaly ugyanis több mint 36 ezer bárányhimlős megbetegedést jelentettek országosan. Emiatt korábban Hódmezővásárhelyen bevezették a kötelező védőoltást bárányhimlő ellen, amit ezer gyereknek be is adtak.

Védőoltás, bárányhimlő, fertőző betegség
A bárányhimlő közel 40 ezer embert fertőz meg évente

Kiemelte, hogy a megelőzés egyetlen lehetősége a két oltásból álló oltássorozat, amely – a betegségen áteséshez hasonlóan – életre szóló védettséget ad. Póta György szerint az oltásokat 15 hónapos korban, a többi kötelező oltással egy időben célszerű beadni, de a betegséget eddig el nem kapott felnőtteknek is ajánlott kérniük.

A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szólt továbbá arról is, hogy a közelmúltban nagyobb nyilvánosságot kapott száj-végtag vírus évek óta ismert , és nem indokol semmilyen megelőző intézkedést.

A bárányhimlő tünetei és kezelése
A bárányhimlő (varicella) fertőző, cseppfertőzéssel terjedő, piros, viszkető, hólyagos pattanásokat és lázat okozó, vírusos megbetegedés. Rendkívül fertőző volta miatt szinte mindenki már gyermekként találkozik vele. A bárányhimlőn átesettek általában egy életre védetté válnak. Lehetséges azonban második fertőzés is, ha az első netán nagyon korán vagy csak nagyon enyhe formában zajlott le. A gerincvelő mellső szarvából kilépő idegek idegvégződéseinél megbújó vírusok évekkel később is okozhatnak betegséget felnőttkori övsömör formájában. A bárányhimlőről és kezeléséről itt olvashat részletesebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!