"Az is hős, aki meg tud gyógyulni"

"Fontosnak tartom, hogy beszéljünk az egészségügy pozitív oldaláról is és hogy lássuk azokat az embereket, akik tesznek ezért a területért" - véli Nagy-Tóth Ildikó, a Mályvavirág Alapítvány elnöke, aki szakmai zsűriként a HáziPatika.com Egészséghősök pályázatában is közreműködik.

Nagy-Tóth Ildikónál 2011-ben, második kislánya születés után diagnosztizáltak méhnyakrákot . Betegsége történetét, gondolatait és érzéseit az évek során egy naplóba jegyezte fel, amelyet gyógyulása után olyan civil szervezetnek szeretett volna odaajándékozni, akik kifejezetten méhnyakrákos érintettekkel foglalkoznak. Ekkor döbbent rá, hogy Magyarországon nem működik még ilyen szervezet. Hogy valamiképpen mégis segíteni tudjon sorstársain, naplóját végül könyvként jelentette meg, amelynek végén megadta az e-mail címét. A napló megjelenése után rengeteg levelet kapott hasonló utat bejárt nőktől, akiknek már azzal is sokat segített, hogy leírta saját betegtörténetét. A számtalan pozitív visszajelzés után fogalmazódott meg benne egy alapítvány létrehozásának gondolata. A Mályvavirág Alapítványt azzal a céllal hozták létre, hogy összefogják és segítsék a méhnyakrákkal bármilyen formában érintetteket: prevenciós programjaikkal a lehetséges megelőzési módokra próbálják meg felhívni a nők figyelmét, de segítséget nyújtanak a méhnyakrákos betegek rehabilitációjának megszervezésében, lebonyolításában is.

Nagy-Tóth Ildikó, a Mályvavirág Alapítvány elnöke
Nagy-Tóth Ildikó, a Mályvavirág Alapítvány elnöke

Mindezek után nem volt kérdés, hogy a szakmai zsűri tagjaként csatlakozzon a HáziPatika.com Egészséghősök programjához , amelynek keretében olyan hétköznapi embereket keresünk, akik fáradhatatlanul dolgoznak a betegekért. Nagy-Tóth Ildikóval az Egészséghősök program részleteiről beszélgettünk.

Az ország Egészséghőseit keressük! Szükség van civil hősökre, akik munkájuk mellett is sokat tesznek a lakosság egészségéért, az egészségtudatos életmód népszerűsítéséért. Ezeket a hétköznapi hősöket szeretné megtalálni a HáziPatika.com az alábbi hat kategóriában: egészségügyi szakember, orvos, páciens/szószóló, új generáció, híresség, innovátor. A pályázatról bővebben ide kattintva olvashat.

HáziPatika.com: Mit gondol az Egészséghősökről, mint kezdeményezésről?

Nagy-Tóth Ildikó: Nagyon fontosnak tartom, hogy észrevegyük azokat az embereket, akik sokat tesznek a hazai egészségügyért. Sokszor a háttérbe szorulnak, pedig rettentő nehéz munkát végeznek. Vannak, akiknek ez a hivatásuk, de sokan önkéntesként, vagy segítő érintettként vannak jelen az egészségügyben, és sokszor nagyon nagy teher van a vállukon. Ezzel a pályázattal talán köszönetet is tudunk nekik mondani a munkájukért, és megerősítést kaphatnak abban, hogy amit tesznek, igenis fontos, és folytatniuk kell.

HáziPatika.com: A köszönetmondás talán azért is lehet most kifejezetten fontos, mert az utóbbi időben a magyar egészségüggyel kapcsolatban szinte csak a visszásságokról és nehézségekről lehet hallani.

N.T.I.: Igen, nyilván nagyon sok minden nem úgy működik az egészségügyben, ahogyan kellene, és sajnos tényleg sok probléma van, amely akár emberéletekbe is kerülhet. De nem szabad elfelejteni, hogy az egészségügynek olyan oldalai is vannak, ahol nagy eredményeket tudnak elérni, akik mindennap szívvel-lélekkel dolgoznak. Fontos, hogy beszéljünk erről is.

HáziPatika. com: Mi kell ahhoz, hogy valaki hős lehessen a mai magyar egészségügyben?

N.T.I.: Nyilván egészséghős az, aki egy adott területen a betegekért dolgozik, de számomra az is egy hős, aki érintettként meg tud gyógyulni egy betegségből. Vagy ha valaki nem elégszik meg a gyógyulásával, hanem abból erőt merítve másoknak is megpróbál segíteni. Ez számomra az egészséghős tágabb kategóriája.

HáziPatika.com: A hat jelölhető kategória között van is egy, a "páciens/szószóló" kategória, amely kifejezetten a civil hősökről szól. Civilként, hétköznapi emberként ön szerint mit tehetünk az egészségügyért?

NT.I.: Fontos, hogy beszéljünk a negatív dolgok mellett a pozitívakról is. Hogy ki merjünk állni és elmesélni a történetünket. De a legfontosabb az lenne, ha civilként is arra törekednénk, hogy segítsünk másoknak. Magyarországon még nincs nagy hagyománya az önkénteskedésnek, pedig biztos vagyok benne, hogy sokat lehetne tenni az egészségügyért, ha mi, civil emberek is több önkéntes feladatot vállalnánk be. Ez rettentő sokrétű lehet, nem kell feltétlenül anyagi segítségre gondolni. Már egy segítő beszélgetés is sokat javíthat egy beteg állapotán, vagy ha csatlakozunk olyan szervezethez, amely kifejezetten ezzel foglalkozik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +2 °C

Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot, de kisebb csapadék legfeljebb elvétve alakulhat ki. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad, majd estétől nagyobb területen északkeletire fordul és megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!