Az asztmaroham az anyagi háttértől függ?

Azok az asztmások, akik kevesebb, mint tizenkét évet jártak iskolába, rosszabbul kontrollálják betegségüket, és sűrűbben szorulnak sürgősségi ellátásra képzettebb társaiknál - áll a Respiratory Research decemberi számában. A képzetlenebb betegcsoport tagjai saját beszámolójuk szerint 55 százalékkal többször kerültek sürgősségi osztályra az elmúlt évben.

AsztmaA 871 felnőttet vizsgáló szakértők szerint mindez nem az iskolázatlanságnak, hanem az azzal járó rosszabb anyagi körülményeknek köszönhető. A szegénységben élők rosszabb, szennyezettebb környezetben laknak, körükben gyakoribb a dohányzás és a penész.

Bár gyermekeknél már régen kimutatták az asztma és a társadalmi-gazdasági helyzet közti összefüggést, kanadai felnőtteknél mindeddig még hiányzott a tudományos bizonyíték - hangsúlyozta Dr. Kim Lavoie, a montreali Szent Szív Kórház kutatója, a közlemény társszerzője.

Fontos, hogy az egészségügyben dolgozók tudatában legyenek annak, hogy szegényebb asztmás betegeik hajlamosabbak az egészségtelen, az asztmarohamokat elősegítő életmódra.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő várható országszerte időszakos (saras) esővel, de az Északi-középhegységben kezdetben még előfordulhat néhol ónos eső, fagyott eső. Estére dél felől nagyobb területen szűnik a csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleties, illetve délies szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, délebbre többnyire 7 és 12 fok között valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.