Alig van külföldi a magyar egészségügyben

Rendkívül kevés az olyan munkavállaló a magyar egészségügyben, aki nem uniós országból érkezett. A 121 ezer dolgozó között mindössze 57-en érkeztek ilyen államokból, többnyire Szerbiából és Ukrajnából.

Korábban a Népszava hívta fel a figyelmet arra, hogy bérfeszültséget okozhat, hogy az említett országokból érkezők minimum alapbére bruttó mintegy 100 ezer forinttal magasabb, mint a magyar diplomás kezdő nővéreké. A Magyar Idők a Nemzetgazdasági Minisztériumtól kapott információk alapján ugyanakkor arra mutat rá, hogy az említett magasabb bérezés csupán a kék kártyával rendelkező munkavállalókra vonatkozik, márpedig összesen 11 ilyen engedély van csupán jelenleg érvényben, ráadásul ezek az - Indiából vagy Egyesült Államokból jött - állampolgárok nem is az egészségügy területén tevékenykednek.

A 121 ezer egészségügyi dolgozó között csak 57-en származnak harmadik országból
A 121 ezer egészségügyi dolgozó között csak 57-en származnak harmadik országból

A cikk szerint ma összesen 57 harmadik országból származó munkavállaló szerepel a magyar egészségügyi rendszerben, főként szerb és ukrán állampolgárok. A tavalyi évben négyen helyezkedtek el, akik közül egy fő rendelkezett felsőfokú egészségügyi képesítéssel. Azt megelőzően, egy évvel korábban öten léptek be a hazai munkaerőpiacra, 2014-ben pedig senki nem jött a két szomszédos országból.

A kék kártyára egyébként egységes szabályok érvényesek az Európai Unióban. Az előírások kimondják, hogy az engedélyt megkapó munkavállalók nem kereshetnek kevesebbet, mint a tárgyévet megelőző második év nemzetgazdasági havi bruttó átlagkeresetének másfélszerese, az egészségügy esetén 1,2-szerese. Idén ez utóbbi összeg valóban 297,2 ezer forintra rúg. Az alsó bérhatár célja az, hogy a munkáltatók ne tudják alacsonyabb bérért harmadik országbeli munkaerővel kiváltani a felsőfokú végzettségű magyar munkavállalókat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!