Alacsony súly születéskor = kevesebb szex felnőttkorban?

Finn kutatók szerint a kis súllyal született gyermekek később állnak a saját lábukra, mint időre született társaik.

Dr. Eero Kajantie, a helsinki Nemzeti Közegészségügyi Intézet kutatója és munkatársai 162 nagyon alacsony (1500 gramm alatti) és 188 normál születési súlyú, 18 és 27 év közötti fiatal felnőttet vizsgáltak, az átlagéletkor 22 év volt. Azt találták, hogy a kisebb súllyal születettek nagyobb részben laknak még a szüleikkel, illetve közülük kevesebben élnek élettársi vagy házastársi kapcsolatban. Az alacsonyabb születési súlyú lányok között kétszer annyi szűz van, mint a normál súllyal születettek között, míg a fiúknál háromszoros különbség mutatkozik (ez utóbbi a kutatók szerint a kisebb átlagos testmagasságra is visszavezethető). Az alacsony születési súlyúaknak összességében kevesebb szexuális partnerük is van az életük során.

Szülés"Az óvatosság sok szempontból előnyt jelent, de az ember óhatatlanul el is puskáz így sok lehetőséget" - mondta Dr. Kajantie. Egy korábbi kutatása szerint az alacsonyabb születési súlyúak lelkiismeretesebbek, szorgalmasabbak és szeretetreméltóbbak. A kutatók szerint tudományos bizonyíték van arra, hogy "minél lelkiismeretesebb valaki, annál tovább él".

"És bár ezen eredmények se nem előnyösek, se nem hátrányosak önmagukban, együtt hatással vannak arra, hogyan találják meg a kis súllyal születettek a helyüket a társadalomban" - szűrte le a következtetéseket a kutató.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +6 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Menstruáció alatt nem lehet teherbe esni.” Igaz vagy hamis? – Teszteld magad kvízünkben! Bár a szexualitás az életünk egyik természetes része, a termékenységgel és a fogamzásgátlással kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Nézzük, te mennyire vagy képben ezekkel!
kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!