Aggasztó hiány orvosokból

Németországban egyre nagyobb az orvoshiány. Előbb csupán a korábbi NDK-ból érkeztek riasztó hírek, manapság azonban már több nyugati tartományban is megkezdődött az orvosok elvándorlása.

Hivatalos felmérések szerint alig egy évtized leforgása alatt 46-ról 51 évre emelkedett az orvosok átlagos életkora, ami főleg azzal függ össze, hogy a fiatal doktorok jelentős része Nagy-Britanniában vagy egyenesen a tengerentúl próbál szerencsét.

Az egykori NDK-ban lassan elnéptelenednek a rendelők és a kórházak, ugyanis az orvosi állások 55 százaléka betöltetlen, és a jelek szerint kilátás sincs a lehangoló helyzet javulására.

Időközben a nyugati tartományok is egyre súlyosbodó doktorhiánnyal küzdenek: jelenleg az állások kétharmada ugyan még betöltött, de a tendencia távolról sem reménykeltő.

Az egészségügyi reform keretében az orvosok fizetése fokozatosan csökken, így egyre kevesebben választják ezt a hivatást, akik pedig kikerülnek az egyetemről, alaposan meggondolják, hogy német klinikához, illetve kórházba szegődjenek el cselédkönyvesnek.

Elsősorban a szemészekből, a nőgyógyászokból, az idegorvosokból és a bőrgyógyászokból mutatkozik fokozódó hiány Németországban.

A betegbiztosító-társaságok szövetségének szóvivője az adatok ismertetésekor úgy vélte, hogy hamarosan egészségügyi válság léphet fel, ha nem sikerül záros határidőn belül gátat vetni az aggasztó folyamatnak.

Vincze András (München)

InfoRádió

(2007.10.10. 09:05)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a keleti országrészben délután a szétterülő gomolyok, míg késő délutántól, estétől egy keleti, északkeleti irányból érkező vastagabb felhőzet következtében felhősebb időszakokra is számíthatunk. Utóbbi tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!