A vitaminok megelőzhetik a vakságot

A C- és E-vitamin megelőzheti a vaksághoz vezető diabéteszes retinopátia (szemkárosodás) kialakulását.

CukorbetegségAngol kutatók állatkísérletekben igazolták ezt a feltevést, emellett az is kiderült, hogy a táplálékkal bevitt elegendő magnézium összefüggésben áll az alacsonyabb vérnyomással és vércukorszinttel, amely szintén segíthet megelőzni a retinopátiát.

Dr. Amanda Adler, a cambridge-i Anyagcseretudományok Intézetének kutatója és munkatársai 1988 és 2008 között megjelent tanulmányokat elemeztek az említett vitaminok és nyomelemek hatásának felmérésére. A 15 vizsgálatban részt vett 4094 fős minta elemzéséből az derült ki, hogy még nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték arra nézve, hogy ajánlani lehessen a C- és E-vitamint, továbbá a magnéziumot a cukorbetegek számára.

"Nagyon csábító a lehetőség, hogy gyógyszerek helyett ételekkel csökkenthetnénk a cukorbetegség szövődményeit" - mondta el Dr. Adler.

Állatkísérletekben a C- és E-vitamin ugyanis csökkentette egy, a retinában abnormális érburjánzást okozó növekedési faktor, a VEG-F termelődését. Kórházban fekvő betegeknél a C-vitamin csökkentette a retinopátia kockázatát, azonban ezt az átlagnépességnél nem sikerült igazolni. Az E-vitamin és a magnézium esetében nem tudták alátámasztani a kapcsolatot.

A cikk az Ophtalmology folyóirat januári számában jelent meg.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő várható országszerte időszakos (saras) esővel, de az Északi-középhegységben kezdetben még előfordulhat néhol ónos eső, fagyott eső. Estére dél felől nagyobb területen szűnik a csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleties, illetve délies szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, délebbre többnyire 7 és 12 fok között valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.