A védőoltás érték

Nemzetközi szintű szakértői anyagot készített az oltások alkalmazásáról európai és hazai szakértők bevonásával a GSK.

A "Fehér könyv" nevű anyag széleskörű megvitatásán túl hamarosan továbbképző, tájékoztató programsorozat indul, melyek célja megértetni a prevenció, és azon belül is a védőoltás szerepét az egészségügy fejlesztésében.

Tévhit, hogy az oltás legyengíti a szervezetetSzeretnék megértetni az egyén saját felelősségét, hiszen az utóbbi évtizedek sikeres oltási programjainak köszönhetően sok súlyos betegséget már csak hírből ismerünk hazánkban, így egyre többen próbálják kivonni magukat az immunizálásból. A betegségekkel szembeni félelem helyébe az oltások vélt mellékhatásai elleni félelem lép.

A GSK egyébként több oltás gyártásában is kiveszi a részét, illetve antivirális gyógyszert is forgalmaznak. Nemrégiben került a patikákba a cég egyedülálló arcmaszkja is, amely vírusölő szerrel van átitatva, 2011-re pedig egy influenza gyorsteszt piacra dobását tervezik.

A gyógyszergyártó vállalat társadalmi felelősségvállalásként szorosan együttműködik az Egészséges Ifjúságért Alapítvánnyal a családok egészségéért a Magyar Anya-és Családvédelmi Program során, illetve a Vöröskereszttel és az Egészséges Településekért Alapítvánnyal közös programban hátrányos helyzetű településeket iskolái pályázhatnak évente 300 kislány ingyenes méhnyakrák elleni védőoltást biztosít.

Kéky Kira

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő várható országszerte időszakos (saras) esővel, de az Északi-középhegységben kezdetben még előfordulhat néhol ónos eső, fagyott eső. Estére dél felől nagyobb területen szűnik a csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleties, illetve délies szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, délebbre többnyire 7 és 12 fok között valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.