A szepszis gyógymódja lelassíthatja a Lou Gehrig-betegség romlását

A súlyos szepszis kezelésére használt egyik enzim hasonmása egy új tanulmány szerint lelassíthatja a Lou Gehrig-betegség progresszióját. Az aktivált Protein C (APC) állatkísérletekben késleltette a sejthalált.

A hivatalosan amiotrófiás laterálszklerózisként ismert betegségben szenvedő egerek életét a szer körülbelül 25 százalékkal hosszabbította meg, emellett a kísérleti állatok tovább tudták végezni mindennapi tevékenységüket. A betegség nem gyógyítható és csaknem minden esetben halállal végződik, nevét az 1941-ben elhunyt amerikai baseballjátékosról kapta, aki ebben a kórképben szenvedett.

A kutatók azt remélik, hogy a klinikai kipróbálás öt éven belül megkezdődhet, de reményt kelt, hogy egy olyan szerről van szó, amely emberben már biztonságosnak bizonyult. "Az eredmények mindenesetre nagyon kecsegtetőek" - mondta el Berislav Zlokovic, a Rochester Egyetem ideggyógyász és idegsebész professzora. Az APC a betegség másodlagos hatásai ellen is hatékony lehet, például a mérgező anyagok gerincvelőbe jutásával járó vér-agy gát meggyengülésben.

A cikk a Journal of Clinical Investigation folyóirat online kiadásában jelent meg.

Copyright AFP [2009] / Copyright Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +2 °C
Minimum: -2 °C

Többnyire borult idő várható, újabb hullámokban kell számítani csapadékra, amelynek halmazállapota már döntően (saras) eső lesz. Az Északi-középhegységben egyre kisebb területre szorul a havazás, ott átmeneti ónos eső, fagyott eső előfordulhat az esőbe váltás előtt. Az általában keleties irányú szelet főként az éjszaka első felében az Észak-Dunántúlon és a Dél-Alföldön kísérhetik élénk lökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul, de hajnalban több helyen ennél enyhébb idő lesz. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.