"A rák nem egyenlő a halállal"

"Gyermekem varázslatos gyógyulásának története" című pályázattal a gyerekek példamutató élni akarását és a szülők tiszteletet parancsoló kitartását ünnepelték.

Magyarországon évente közel minden hetedik gyermek kerül kórházba. A szülők számára ilyenkor nagy segítséget jelenthet, ha van olyan hasonló helyzetben lévő anyuka vagy apuka, akinek megismerhetik történetét. Nekik szólt a K&H gyógyvarázs pályázata.

A K&H gyógyvarázs "Gyermekem varázslatos gyógyulásának története" pályázaton nemcsak az egészségügyi intézmények gazdagodhattak új, modern műszerekkel, hanem számos kis beteg szívmelengető gyógyulásának történetét is megismerhettük. A pénzintézet és médiapartnerei arra biztatták ugyanis a szülőket, hogy küldjék be gyermekük gyógyulásának történetét, amellyel gyermeküknek óriás plüssmacit, az általuk megnevezett kórháznak pedig 1 000 000 forint értékű műszertámogatást nyerhettek.

A pályázat zsűrijében a HáziPatika.com főszerkesztője, Kulcsár Hajnal is helyet kapott, az alábbiakban pedig az általa kiválasztott nyertes történetet ismerhetjük meg. A bátor kisfiú gyógyulásának történetével a Szegedi Tudományegyetem Onko-hematológiai osztálya részesült az 1 millió forintos támogatásban.

"Gyermekem varázslatos gyógyulásának története" pályázat díjátadója
"A Gyermekem varázslatos gyógyulásának története" pályázat díjátadója

" Leukémiával (vérrákkal) szembesülni 2,5 éves gyerekként szörnyű, szülőként borzasztó. Gyermekem életvidám, örökmozgó, soha nem volt beteges. Kisgyermekként nem értette, mi történik vele. Két évvel ezelőtt, amikor szembesültünk a betegséggel, úgy éreztem, végem, nincs tovább. Kérdeztem: miért? Válasz nincs. Borzasztó volt látni gyermekem mozdulatlan testét" - derült ki a történetből.

"Anyaként erősnek kellett lennem, a legnagyobb szüksége volt rám... A szívem szakadt meg, nem tudtam, meddig kell éjszakázni kialvatlanul, megtörten az ágya mellett, fejét simogatni, kezét fogni, mesélni elcsukló hangon, csak abban bíztam, hogy közösen végigcsináljuk, és meggyógyul! Esténként kértük a Jó Isten segítségét! Idézem gyermekem szavait: 'Kérlek segíts, Istenem, hogy meggyógyuljak, egészséges legyek. A jó sejtecskék előtt kitárom szívem kapuját, a rosszak előtt bezárom.'

Az édesanya elmondása szerint történetük egy a sok közül; meggyógyultak. A legfontosabb üzenete pedig, hogy "nem szabad soha feladni, a rák nem egyenlő a halállal."

Tünetek, melyek leukémiát jelezhetnek - részletek !

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Általában gomolyfelhős, napos idő várható, de a késő délutáni óráktól északnyugat felől elkezd határozottabban növekedni a felhőzet. A déli óráktól a Dunántúlon, majd később már a középső országrészben is előfordulhat zápor, zivatar. Estétől egyre többfelé növekszik a csapadék kialakulási esélye. A délies szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, időszakosan megerősödik, estétől helyenként északnyugaton viharossá is fokozódhat. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek erős, viharos széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 30 és 35 fok között valószínű. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!