A halak fogyasztása javítja az agyműködést

Egy friss tanulmány szerint a fejlődő országokban élő idősek számára, akik rendszeresen esznek halat, kisebb az elbutulás (demencia) kockázata.

A kutatók a Kínában, Indiában vagy az öt latin-amerikai ország egyikében élő közel 15.000 vizsgált személynél azt találták, hogy a demencia előfordulása a halfogyasztás gyakoriságával arányosan csökkent. A halfogyasztás és a demencia ritkább előfordulása közötti összefüggés akkor is megmaradt, amikor a kutatók jövedelem, képzettség és életmódbeli szokások alapján csoportosították a résztvevőket, ami arra utal, hogy az eltérésekért nem lehetnek pusztán a szociális és gazdasági különbségek a felelősek.

Alzheimer-kór

A kutatók ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy a kutatásuk keresztmetszeti képet ad, ezért nem bizonyítja az ok-okozati összefüggést. "További bizonyíték várható" - írják közleményükben - "a kutatás következő fázisában, amelynek során ezeket a személyeket hosszú időn keresztül követik, hogy megállapítsák, vajon a halfogyasztás összefügg-e a demencia kialakulásának kockázatával.

Ha nem a hal védi az elöregedő agyat, a kutatók úgy vélik, hogy az előnyök valószínűleg az omega-3 zsírsavak fogyasztásából származnak, amelyek a legnagyobb mennyiségben az olajos halakban található, mint a lazac, a makréla és a tonhal. Laboratóriumi kutatások szerint az omega-3 zsírsavaknak számos olyan tulajdonságuk van, amelyek csökkentik a demencia kockázatát - például az idegsejtek védelme, gyulladáscsökkentés és az Alzheimer-kóros pácienseknél megfigyelhető amiloid-lerakódások létrejöttének gátlása.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és átmeneti időszakra. Helyenként szitálás, a fagyos tájakon ónos szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, de Sopron és a Bakony térségében olykor előfordulhatnak élénk széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul. Még pár napig frontmentes idő várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!