A gingko biloba mégsem lassítja az elbutulást?

Ezt a növényt az emlékezőtehetség frissítőjeként forgalmazzák, és néhány vizsgálat ezt alá is támasztja. Ám most kutatók megcáfolják az eddigi vélekedést.

Egy 176 demens (már lebutult) betegből álló, 6 hónapig tartó kísérletben a placebo (hatóanyag nélküli tabletta) és a gingko biloba egyformán enyhe hatást mutatott mindkét csoportban.

Az az Imerpial College London kutatásába bevont résztvevők napi 120mg-ot kaptak a gyógynövényből, és 2 havonta vizsgálták gondolkodási készségüket.

A különböző memóriatesztek, valamint a betegek és gondozóik beszámolója nem támasztotta alá azt, hogy ez a mennyiség javítana a betegek állapotán.

A vizsgálat vezetője Rob McCarney szerint a demencia kezdeti stádiumában a megfelelő gyógyszeres kezelések hiánya miatt a betegek mindent megtesznek azért, hogy lassítsák állapotuk romlását.

"A ginkgo biloba nem drága, de ha valaki szerény nyugdíjból él, annak erősen megterheli a pénztárcáját. Emberek ezrei vásárolják ezt a készítményt javulást remélve. Eredményeink azt mutatják, hogy a készítmény azonban nem hatásos" - mondta a szakember.

2002-ben a Cochrane Könyvtár elemzése még kis hatékonyságot tulajdonított a gingko bilobának, a kutatók szerint azonban az újabb eredmények ezt felülírják.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +6 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Menstruáció alatt nem lehet teherbe esni.” Igaz vagy hamis? – Teszteld magad kvízünkben! Bár a szexualitás az életünk egyik természetes része, a termékenységgel és a fogamzásgátlással kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Nézzük, te mennyire vagy képben ezekkel!
kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!