A fogorvosi ellátásról: mit vehetünk igénybe?

A fogorvoshoz járás kevesek számára kellemes időtöltés. Ahhoz, hogy nagyobb nyugalommal induljunk el a rendelőbe otthonról segíthet, ha tudjuk, milyen ellátást vehetünk igénybe.

A fogorvosi alapellátás a társadalombiztosítás szervezett keretei között működik. Történhet körzetileg, területi ellátási kötelezettséggel, vegyes ellátású praxisban (felnőtt és gyermek) vagy felnőtt praxisban (14 vagy 18 éves kortól). A társadalombiztosítási támogatással igénybe vehető fogászati ellátások főszabály szerint a jogosultat annál a fogorvosi szolgálatnál illetik meg, amely lakóhelye területi ellátására kötelezett. A fogászati ellátások beutaló nélkül igénybe vehetők.

A biztosítottak fogászati ellátás igénybevételére való jogosultságukat a TAJ-kártya bemutatásával, valamint a személyazonosító igazolvány bemutatásával kell igazolnia. A fogorvosok rendelési időben a betegeket érkezési sorrendben látják el, kivéve a sürgős ellátást igénylő eseteket. Azt is biztosítaniuk kell, hogy legalább a rendelési idejük egy részében előjegyzés alapján is végezzék a betegek szűrését, gondozását és ellátását.

A fogorvosi alapellátás keretében történik:

  • a fog- és szájbetegségek alapellátás körébe tartozó vizsgálata, kezelése és gondozása;
  • a fogászati szűrővizsgálatok végzése, góckutatás, terhes nők fogászati gondozása és
  • a sürgősségi ellátás.

Ezeken kívül, fogászati megelőző munkát a gyermek-, ifjúsági fogorvos, illetve az iskolai, ifjúsági fogorvos koordinálja és végzi.

Bár a fogorvos a beteget az esetek jórészt a rendelőjében látja el, indokolt esetben, az ellátásra a beteg otthonában is sor kerülhet.

Kell-e fizetni?

A fogorvosi ellátások fő szabály szerint térítés ellenében vehetők igénybe. Az ellátások meghatározott körét a társadalombiztosítás finanszírozza , illetve bizonyos esetekben részleges térítést kell fizetni.

A részleges térítés mellett vehető igénybe:

  • 18 éves kor alatt a fogszabályozó készülék biztosítása, illetve
  • a rágóképesség helyreállítása érdekében a fogpótlás.

A fogorvosi ellátások igénybevételére vonatkozó szabályok megtalálhatóak a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 2. § (1), 3. §, 5/B. § aa) b), 6. § (2), 10. §, 12. § 18. § (9) (11), 21. § (1)-(2) 23. § a) c) 24. § (3), 29. § (4) 38/B. § 68/B. § 70. § (1) c), (2), (5), 72.§szakaszaiban, a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet 7/A. § (2) 12/A. § (15) 12/B. § 13/A. § 25/A. § (3)szakaszaiban, a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendeletben, valamint a kötelező egészségbiztosítás keretében igénybe vehető fogászati ellátásról szóló 48/1997. (XII. 17.) NM rendeletben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A délnyugati, déli tájakon is csökken a felhőzet. Az ország nagy részén derült idő várható csapadék nélkül. A keleti országrészben élénk marad az északias szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 22 fok között alakul, de a szélárnyékos északi tájakon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.